Dezső
11 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Sosem látott török panaszdömping az Emberi Jogok Európai Bíróságán

2016.11.07. 18:54

A nyári török puccskísérlet nyomán indult tisztogatások áldozatai nagyjából két hete elkezdték leveleikkel elárasztani az Emberi Jogok Európai Bíróságát (EJEB).  Az MTI az AFP-re hivatkozva azt írja, hogy több mint 850 kérelem érkezett hozzájuk. „Ez szokatlan mennyiség" - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy azt még nem tudni, a panaszok mekkora részét fogadják majd be, azaz kezdik el tárgyalni.

Az említett 850 panasz beérkezése előtt mintegy 74 ezer ügy volt folyamatban a 47 tagországot számláló európai bíróságnál, ebből 7750 érintette Törökországot. Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára hétfőn aggodalmának adott hangot a Törökországból érkező panaszok számának robbanásszerű emelkedése miatt.

A főtitkár az Erna Solberg norvég kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón kifejtette: éppen ezért vitatják annak módját, ahogy Törökország a problémáit kezeli az elvetélt puccskísérlet óta. Hangsúlyozta: ha a török hatóságok nem az emberi jogok európai egyezményének megfelelően járnak el, nem történhet más, csak az, hogy az EJEB elé kerülő ügyek száma drasztikusan  emelkedik.

Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa már október elején arra kérte Ankarát, hogy amint lehet, vessen véget a meghiúsult államcsíny után elrendelt rendkívüli állapotnak. A biztos múlt héten pedig "sajnálatosnak" nevezte a Cumhuriyet című legnagyobb török ellenzéki napilap főszerkesztőjének és számos újságírójának őrizetbe vételét.