Korlátozott szuverenitás az EU-ban

A múlt heti berlini EU-csúcson, ahol az unió ötvenedik születésnapját ünnepelték, nyilvánvalóvá vált, hogy néhány kelet-közép-európai ország, elsősorban Csehország és Lengyelország nem akarja a szorosabb együttműködést az unió más államaival, és különösen az alkotmányozásban lassítanák vagy akadályoznák a közös munkát. A németek igen nehezen tudják kezelni ezt a problémát, és most azon törik a fejüket, miként lehetne rábírni Varsót és Prágát a közös európai irányvonal tartására.

Döntéshozatali reform kell

A Berlini Európai Akadémia az EU-csúcs idején tartott szemináriumot kelet-európai újságíróknak, ahol a német politika és politikatudomány képviselői adták elő a nézőpontjukat, többek között a csehekkel, lengyelekkel folytatott vitáról. Szinte az összes előadó - a CDU Bundestag-képviselője, valamint Németország volt EU-nagykövete és a korábbi szociáldemokrata kormány ex-államtitkára, de még a német Zöldek európai képviselője is - azt hangsúlyozta, hogy meg kell reformálni az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusát.

A németek szerint nem lehet vétójogot adni az összes kérdésben a tagállamoknak, mert egy 27 tagú szervezetben akkor megbénul a döntéshozatal. Az Index kérdésére Dietrich von Kyaw nyugalmazott EU-nagykövet is egyetértett azzal, hogy a történelemben sorra buktak el vagy váltak működésképtelenné azok az államok vagy államszervezetek, ahol a döntéshozatalt egyedi vétók akadályozhatták meg. (Az Index kérdése Lengyelországra vonatkozott, hiszen közismert, hogy a középkori lengyel állam a nemesi vétójog miatt vált működésképtelenné. A Morvaországból származó von Kyaw viszont nem említette külön a lengyeleket válaszában.)

Bénító konszenzuskényszer

A konszenzusos, egyhangú döntéshozatal a német előadók szerint tehát nem tartható fenn, az unió működőképességét csak többségi döntésekkel, esetleg minősített többségi szavazási procedúrával menthetik meg. Az egyes nemzeti államok vétójogát létfontosságú kérdésekben fenntartaná azonban von Kyaw is. Nem lehet szerinte szó többségi döntéshozatalról például katonák külföldre küldésekor.

Nem kellett volna ilyen gyorsan bővíteni?

Michael Grosse-Brömer, a konzervatív CDU parlamenti képviselője az Index kérdésére elmondta azt is, hogy túl korán bővítették ki a kelet-közép-európai országokkal az uniót, a csatlakozás előtt ugyanis meg kellett volna csinálniuk a belső döntéshozatali reformot. A konzervatív Bundestag-képviselő azonban bízik abban, hogy a napokban elfogadott Berlini Nyilatkozat előrébb viszi a közös alkotmányozás folyamatát. (A nyilatkozat 2009-ig szeretné a közös európai alapokat rögzíteni, anélkül, hogy az alkotmány szót megemlítené.)

A Berlini Nyilatkozat Eckart D. Stratenschulte, az Európai Akadémia igazgatója szerint olyannyira kompromisszumos, hogy szinte semmit sem mond a 2009-es dátumon kívül. Valószínűleg csak a történelemkönyvek lapjaira kerül be, nem a minden nap használt dokumentumok közé - vélekedett a berlini igazgató.

Vagyis el lehet mondani, hogy a német EU-elnökség idején született egy ilyen nyilatkozat - amelyet egyébként az európai kormányfők és az államelnökök nem írtak alá, hanem csak három uniós intézmény vezetője szignálta -, és amely senkit nem kötelez semmire sem.

Csalódottság

Stratenschulténél is csalódottabb volt a Berlini Nyilatkozat miatt Michael Cramer, a Zöldek európai parlamenti képviselője. Szerinte a titkos diplomácia, amelyet Angela Merkel kormánya alkalmazott a nyilatkozat előkészítésére, nem volt eredményes, hiszen - mint az a szeminárium más résztvevőitől kiderült - a legtöbb tagállam azért sem tudta jóváhagyni a nyilatkozat szövegét teljes szívvel, mert nem is ismerték a tervezett szöveget.

A csatlakozáskor kellett volna feltételeket szabni

Sokkal érdekesebb volt egy magánbeszélgetés, amelyen az Európai Unió bővítéséről beszélt egy német politikai szakértő, korábbi kormányszintű vezető. A féltucatnyi német előadó közül az egyik legbefolyásosabb azt mondta ugyanis az Index kérdésére, hogy valószínűleg hibáztak a régi tagállamok, amikor az új belépőket a csatlakozási szerződés aláírásakor nem szabták meg valamilyen szinten feltételként, hogy fogadják el a közös kül- és védelmi politikai irányvonalat.

Hivatalosan persze a német álláspont ennél azért megengedőbb, de jól látszik, hogy Berlin nehezen tudja kezelni a cseh és lengyel önálló törekvéseket.

Amerikai hatás

Berlinben az egyik korábbi döntéshozó amiatt is aggódik, hogy a lengyelek és a csehek önállóan telepítgetnének amerikai rakétaelhárító rakétákat saját országukba. Ezzel kapcsolatban megjegyezte példáként: ha Iránt valamilyen ázsiai ország tényleg komoly rakétatechnikával segítené, a cseh vagy a lengyel diplomácia nem léphetne fel sikeresen a saját országa védelmére. Egy közös európai fellépés viszont sokkal hatékonyabb lehetne.

Esélylesés Moszkvában?

Egy német szakértő - szintén magánbeszélgetésben - az Index tudósítójának, illetve cseh és lengyel újságíróknak kifejtette: azt sem tartaná elképzelhetetlennek, hogy a közeljövőben Moszkva rájön arra, hogy a kelet-európai országok révén megoszthatja az egész Európai Uniót.

Így akár Lengyelországot is megkeresheti egy különalku ajánlatával, esetleg kedvezőbb gáz- és olajvásárlási feltételek meglebegtetésével. És így Lengyelországot az EU ellen fordíthatja, feltéve, hogy Varsó és Prága tovább ragaszkodik a vétójogokhoz.

Nem jó ötlet a formális szuverenitás hangsúlyozása?

A konferencián a kelet-közép-európai szemléletet talán a legjobban Jaroslav Sonka értette a "német" előadók közül. Sonka családja a Felvidékről származott el Morvaországba, de ő maga már Csehszlovákiából vándorolt ki Németországba.

Ő kifejtette az úgynevezett formális és a "működési", illetve "működtethető" (operacionális) szuverenitás közötti különbséget. Sonka szerint a kelet-közép-európai új tagállamok nem értik egyelőre, hogy a formális szuverenitás megengedné ugyan, de mégsem tehetnek meg bármit a közösségen belül. Ekkor ugyanis elszigetelődhetnek, márpedig a kisállamok éppen azért léptek be az EU-ba, hogy megtalálják a partnereiket.

Erre a "társkeresésre" az unión belül akkor van lehetőség, ha kihasználják a működési lehetőségeket, operacionálisan viselkednek és a működési szuverenitással élnek, amely ugyan kevesebbnek tűnik első látásra, de valójában még olyan miniállamoknak is komoly befolyást engednek az uniós ügyek intézésére és a nemzetközi megjelenésre, mint Luxemburg.

A kormányváltás nem jelenthetne irányváltást a külpolitikában

A német előadók körében a legnagyobb csalódottságot az keltette, hogy nem is a hagyományosan euroszkeptikus britekkel kell vitázniuk az unió jövőjéről, hanem olyan politikusokkal, akik azoknak az államoknak az élén állnak, amelyek korábban támogatták az európai alkotmányozást.

Egy befolyásos német politikus szerint nagyon nehéz lesz az EU jövője, ha Kelet-Európában egy-egy kormányváltás teljes külpolitikai irányváltást eredményez. Ezzel nyilvánvalóan Lengyelországra és Csehországra utalt, és alighanem arra, hogy a megbízhatóság és szavahihetőség igen fontos az európai politikában.

A magyarokra kellett volna bízni az ünneplést?

A csalódott német expolitikus végül azt is megjegyezte az Indexnek: a legjobb az lett volna, ha a múlt heti EU-születésnapot nem a németek szervezik meg, hanem átadják a feladatot a cseheknek, a lengyeleknek vagy a magyaroknak.

Ekkor ugyanis Václav Klaus Prágában vagy a Kaczynski ikrek Varsóban nem vonhatták volna ki magukat a közös európai ünneplésből, és valamilyen aktív szerepet kellett volna játszaniuk egy közös dokumentum tető alá hozásában. Minthogy az EU soros elnökségének rotációját nem változtatták meg, így ez csak egy szép(?) álom maradt.