![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Cressont azzal vádolják, hogy amíg az előző, Jacques Santer vezette Európai Bizottságban a tudományos és oktatási ügyek biztosa volt, fiktív állást biztosított a testületnél a saját fogorvosának, és hogy a felügyelete alatt működő, Leonardo-programban a szabályok megkerülésével adott előnyöket egy francia cégnek.
Ezek a vádak akkora botrányt kavartak, hogy emiatt az egész Európai Bizottság lemondásra kényszerült 1999-ben, majd ezután alakult meg a jelenlegi testület Romano Prodi vezetésével. A francia cég kedvező helyzetbe hozásával kapcsolatos vádat azonban nem sikerült bizonyítani. A fogorvos fiktív állása igaznak bizonyult, de az ügyészség állítólag úgy véli: Cressonnak nem kellett feltétlenül tudnia minden egyes, a beosztottait érintő ügyről. Ráadásul egyes vádpontok ez utóbbi téma kapcsán nem is büntetőjogi, hanem polgári jogi per tárgyát képezik.