A szavazók 63 százaléka utasította el Hollandiában az európai alkotmányt, derült ki a szavazóurnák zárása utáni első felmérésekből. A részvétel a vártnál jóval magasabb, 62 százalékos volt.
Csalódottságának adott hangot Jan Peter Balkenende holland kormányfő az exit poll ismeretében. Balkenende ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a történtek ellenére a többi uniós tagországban folytatni kell az alkotmányos szerződés ratifikációs folyamatát.
Az országban kétszáz éve első népszavazás eredménye jogilag nem kötelező erejű, a kormányfő azonban korábban ígéretet tett rá, hogy harminc százalékot meghaladó részvétel esetén a kormány tartja magát a népakarathoz.
B-terv nélkül
A szavazáson negyven százalék körüli részvételre számítanak. A vasárnapi francia elutasítást követő holland "nem" végleg elsöpörheti az alkotmányos szerződést. Az EU brüsszeli képviselői továbbra sem nyilatkoznak a B-tervről, vagy arról, hogy mi lesz az alkotmány további sorsa. Többségük kitart a ratifikálási folyamat folytatása mellett.
A folyamatot azonban többen is megakasztanák, elsősorban Tony Blair. Az alkotmányt még közel tucatnyi tagállam nem ratifikálta, a szerződésről népszavazáson döntő Csehországban, Lengyelországban és Nagy-Britanniában pedig szintén nagy az esélye az elutasítók győzelmének.