Egyezség született az EU bővítésének feltételeiről

2002.12.13. 20:50
Az Európai Unió 15 tagállama és a 10 tagjelölt állam péntek este egyezségre jutott az Európai Unió történelmi jelentőségű kibővítésének feltételeiről. Lengyelország, Magyarország és Csehország, a három, végsőkig tárgyaló tagjelölt is beleegyezését adta a megállapodáshoz.
A magyar küldöttség pénteken délelőtt ismertette álláspontját a még két nyitott kérdésben a koppenhágai EU-csúcson. Az unió részéről a találkozón reszt vett Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök, Romano Prodi az Európai Bizottság elnöke és Gunter Verhuegen bővítési biztos.

Mint azt a megbeszélést követő tájékoztatóján Kovács László külügyminiszter elmondta: a Medgyessy Péter kormányfő vezette magyar delegáció újra megerősítette, hogy szeretne javítani a közvetlen mezőgazdasági kifizetések unió által ajánlott 25 százalékos aranyán.

A magyar miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a tíz tagjelölt országot számítva ez összesen félmilliárd euróba kerülne az unió számara. Magyarországra ennek az összegnek körülbelül a 15 százaléka jutna.

Egy kérdésre válaszolva a külügyminiszter hangsúlyozta: bár Magyarország rendszeresen konzultál a visegrádi négyek másik három tagjával, ebben az ügyben nem közös álláspontot képvisel.

A másik vitás kérdés, a költségvetési kompenzáció ügye tekintetében a magyar álláspont az volt, hogy az ország továbbra is igényt tart arra, hogy ne csak 2004-ben, hanem a rákövetkező két évben is kapjon nettó költségvetési pozíciójának javítását szolgáló visszatérítéseket az uniótól.

Az Index értesülései szerint a magyar delegáció a második tárgyalási szakaszban nem fogadta el az EU feltételeit. A bejelentést követően a magyar küldöttség a csehekkel és a szlovákokkal, a lengyelek nélkül konzultált.

Megszületett az egyezség az EU bővítésének feltételeiről

Az Európai Unió 15 tagállama és a 10 tagjelölt állam péntek este egyezségre jutott az Európai Unió történelmi jelentőségű kibővítésének feltételeiről - erősítették meg dán források. Az AFP híre szerint Lengyelország, Magyarország és Csehország, a három, végsőkig tárgyaló tagjelölt is beleegyezését adta a megállapodáshoz, miután a tizenötök további engedményeket adtak a jelölteknek. Guy Verhofstadt belga miniszterelnök az új tagoknak adott, számukra némileg még előnyösebb, végleges pénzügyi csomag nagyságát 40,8 milliárd euróban adta meg. A megállapodással lehetővé vált, hogy 2004 május elsején Magyarország és kilenc további kelet-, közép- és dél-európai ország az Európai Unió tagja legyen. Ez lesz az EU legnagyobb szabású bővítése a szervezet létrejötte óta.