Kemény EP képviselők: a balga belga

2013.12.01. 08:19

Louis Michel állítólag úgy adott be 228 módosító indítványt a készülő adatvédelmi rendelet tervezetéhez, hogy nem is tudott róla. Amikor botrány lett abból, hogy a módosítók többsége a tech-cégek javaslatának szó szerinti másolata Michel az egészet elegánsan az asszisztensére kente. Valóban ekkora befolyása lenne egy parlamenti asszisztensnek?

Összehasonlításképpen a fenti történet olyan, mintha Orbán Viktor közölné, hogy az alaptörvény negyedik módosításáról neki lövése sem volt, az egészet a Szijjártó találta ki, következésképpen neki a balhéhoz semmi köze nincs. Az ilyen magyarázkodás hülyén néz ki, ezért általában el szokták kerülni. Azt mutatja, hogy a főnöknek fogalma sincs arról mi történik körülötte, ami legalább akkora probléma, mint az, hogy erkölcsi szempontból megkérdőjelezhető módon végzi a munkáját. Márpedig a belga EP képviselő, aki korábban az Európai Bizottság fejlesztéspolitikáért felelős biztosa volt pontosan ezzel a magyarázattal állt elő.

Az Európai Parlamentben dolgozó asszisztensek befolyása és önálló mozgástere szinte teljes mértékben a képviselővel kialakított megállapodáson nyugszik. Vannak olyan képviselők, akik nem mélyülnek el a jogalkotási munka részleteiben, mert egyszerűen nincs erre idejük, vagy túlságosan technikai az adott szabályozás. Ilyenkor valóban az történik, hogy a téma követését rábízzák egy asszisztensre. Az asszisztens innentől kezdve meglehetősen nagy szabadságot élvez, hiszen ő lesz az, aki átolvassa az anyagot, begyűjti a különböző álláspontokat, és ezekre figyelemmel javaslatot tesz a képviselő álláspontjára. Ez minden bizonnyal Louis Michel és az adatvédelmi rendelet esetében is így történt. A tervezett szabályozás valóban rettenetesen bonyolult, a Bizottság által előkészített javaslat a háttérelemzések nélkül is közel 100 oldal. A javaslatot hónapokon keresztül intenzív lobbizás övezte, amit jól illusztrál, hogy a parlamentben csaknem 4000 módosító indítványt adtak be a szöveghez. Nem lehet elvárni, hogy ezt mind a képviselő kövesse, mivel neki más szabályozási területekkel, más jogszabályokkal, és más, a jogalkotástól teljesen független ügyekkel is foglalkoznia kell.

Viszont módosító indítványokat a képviselő tudta nélkül nem lehet beadni. Azokat ugyanis egyenként alá kell írnia. Nincs kizárva persze, hogy Michel megspórolta magának a 228 aláírást, és nevét asszisztense odahamisította a papírra. Ebben az esetben magánokirat hamisításról lenne szó, ami ellen Michel viszont egyelőre nem tett feljelentést.

Michel, aki részletesen soha nem foglalkozott a témával valószínűleg nem tudta, hogy a módosítók beadásával az elmúlt évek legnagyobb darázsfészkébe tenyerel bele. Az amerikai Nemzetbiztonsági Szolgálat körül kipattant megfigyelési botrány óta a belga társadalom érzékenyen reagál az adatvédelemmel kapcsolatos témákra. Ezért politikai szempontból még mindig jobban megérte hülyének tettetni magát, mint bevállalni az ipar-barát javaslatokat.