Mi zajlik a szivarfüstös szobák mélyén?

Az EU állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója a mai napig exkluzív eseménynek számít. Az Európai Tanács-ülésekre az állami vezetőkön kívül országonként csak egy-egy diplomata ülhet be. Az egészet úgy kell elképzelni, hogy az Európai Tanács brüsszeli Schuman tér sarkában álló épületében egy nagy asztal körül összeül 28 ember, és fontos dolgokról próbálnak megállapodni. A legviccesebb az, hogy az ülésekről nem készül feljegyzés, viszont egy diplomata 15 percenként kimegy a teremből, és a többi ország összegyűlt diplomatáinak elmondja, hogy mi történt a teremben. Közben egy társa figyel a teremben, és 15 perc múlva cserélnek. Ezt a diplomatát brüsszeli zsargonban Antici-követnek hívják, az elmondása alapján írt feljegyzéseket pedig Antici-protokollnak.

Most két brüsszeli tudósítónak sikerült megszereznie a 2010 és 2013 között tartott Európai Tanács-ülések Antici-protokolljait.

Európai bábmesterek címen könyvet írtak, amiben beszámolnak arról, hogy mi zajlott a színfalak mögött az EU fennállásának egyik legválságosabb időszakában. Ekkor született döntés többek között a görög, a portugál, az ír, a spanyol és a ciprusi mentőcsomagról, amire az eurózóna tagállamai összesen 500 milliárd eurót dobtak össze, azaz a magyar nemzetgazdaság éves teljesítményének nagyjából ötszörösét. Szintén ekkor döntöttek az európai vezetők az EU válságalapjainak felállításáról, például a szintén 500 milliárd eurós Európai Stabilitási Mechanizmusról.

Ne akard tudni, hogy készül

A feljegyzésekből kiderül, hogy az európai vezetők között Angela Merkel német kancellár fújja a passzátszelet, és nagyon ritkán fordult csak elő, hogy valamit a németek akarata ellenére fogadjanak el. Merkel, ha kellett, erővel, ha kellett, csellel vitte keresztül akaratát, igaz néha úgy tűnik, túllőtt a célon. 2010 októberében például, amikor az első görög mentőcsomag után az írek is pénzügyi segítségre szorultak, Merkel felvetette, hogy az euró stabilitását veszélyeztető tagállamok szavazati jogát fel kellene függeszteni az EU-alapszerződés 7. cikke alapján. Ez az a pontja az uniós alapszerződésnek, aminek alkalmazása Magyarországgal kapcsolatban is felmerült az Európai Parlamentben az Orbán-kormány tevékenységére válaszul. Igaz, ahogy a görögök és írek esetében, úgy Magyarország ellen sem alkalmazták. Merkel ráadásul azzal fejelte meg érvelését a nevezetes tanácsülésen, hogy a közös valuta stabilitásának aláásását az emberi jogi jogsértésekhez hasonlította. Ez ellen mindenki szót emelt, kivéve Nicolas Sarkozy, akkori francia köztársasági elnök, aki szerint a felvetés „nem ésszerűtlen”.

Angela Merkel és Nicolas Sarkozy

Fotó: Guido Bergmann

Német-francia tandem

A feljegyzések szerint Sarkozy és Merkel a főbb kérdésekben együttműködött. Így a francia elnökválasztásig valóban a német–francia tandem vitte előre az uniós politikát, igaz, erős német irányítással. A feljegyzések szerint a két vezető együttes erővel tette helyre David Cameron brit miniszterelnököt, amikor ő kevésnek tartotta az EU válságkezelő alapjába pumpált pénzt. Cameron 2-3 ezer milliárd euró összelapátolására biztatja kollégáit, mire Sarkozy meglehetősen nyers stílusban annyit válaszol, hogy „jobb lett volna, ha (Cameron) inkább csöndben marad. Elegünk van abból, hogy állandóan kritizál és kioktat minket. Közli velünk, hogy utálja az eurót, közben meg részt vesz az üléseinken.”

Merkel kicsit diplomatikusabban folytatta Cameron földbe döngölését: „Vagy úgy hagyjuk az alapot, ahogy van, és nem emeljük az összegét 2-3000 milliárdra, vagy megállapodunk arról, hogy a nem eurózóna országok is beszállnak” (értsd, a britek).

Túltolták pár milliárddal

A könyvben szerepel pár, a tanácsüléseket előkészítő diplomaták által megosztott történet is. Az egyik ilyen sztori az állandó európai válságalap elődjének számító 440 milliárdos EFSF (Európai Pénzügyi Stabilitási Alap) felállításáról szól. Eszerint a diplomaták eredetileg 200 milliárdra tervezték az alapot, és úgy gondolták, hogy a németek ennek a felét állhatják. A tapasztalat azonban azt mutatta, hogy az alkufolyamatban az összegek általában az eredeti felére olvadnak, 100 milliárd euró pedig semmire nem lett volna elég. Ezért az ülés előkészítésekor az összeget találomra megduplázták. Nagy meglepetésre a németek nem alkudtak, és bevállalták a közel 200 milliárd eurós befizetést. A német nagyvonalúság később jól jött, ugyanis részben az EFSF-ből állták a görög, az ír és a portugál mentőcsomagokat.

Ágy, kávé, cigaretta

A könyv azt is leírja, hogy a maratoni hosszúságú tanácskozások elviselésére minden vezető más taktikával készül. A ciprusi elnök például ágyat rakatott a dolgozószobájába, hogy a félórás szünetekben gyorsan tudjon aludni pár percet. Sarkozy saját kávégépet és szakácsot hozatott magával Párizsból, a luxemburgi miniszterelnök, Jean-Claude Juncker pedig a szünetekben láncdohányzással igyekezett feltölteni nikotinháztartását. Egyébként van, aki a brüsszeli ülések hosszúságát ingben méri. Egy átlagos tanácsülés alatt (kb. másfél nap) legalább két ing elhasználódik, ez a minimum. Az éjszakába nyúló, napokon át tartó ülések viszont már inkább a három-négy, esetleg az öt inges kategóriába esnek.

A könyv pótolhatatlan érdeme, hogy rávilágít, a kívülről sokszor eseménytelennek és unalmasnak tűnő tanácsüléseken valódi viták zajlanak. Mindez persze a színfalak mögött történik, mert a döntések belpolitikai támadásoknak tehetik ki az állami vezetőket, vagy kedvezőtlenül befolyásolhatják a piacok mozgását. Tény ugyanakkor, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával hozott találkozóknak több demokratikus legitimitást kölcsönözne, ha a nyilvánosság, vagy legalább a közvetlenül választott EP-képviselők némi betekintést nyerhetnének a folyamatba.

forrás: EUobserver, Valentina Pop

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!