Kezdődik a fejvadászat

Mi történt az EU-vezetők között?

Nem akarunk senkit sem untatni a szerződéses háttérrel, de a lényeg, hogy az Európai Parlament – mióta közvetlenül választják – egyre több hatalmat szeretne megszerezni, főleg a tagállamok vezetőinek rovására. Ettől az állam- és kormányfőket kirázza a hideg, mert úgy vélik, az EU alapegységei a nemzetállamok, tehát nekik kell meghozniuk a fő döntéseket. Az Európai Bizottság elnöki posztjára az EP-ben működő frakciók állítottak jelölteket, és a tagállamoknak nem tetszik, hogy ezzel korlátozni próbálják a választási szabadságukat.

Úgy tudjuk, kedden este a csöndes többség még akár bele is ment volna abba, hogy Junckert támogassák, aki a győztes Európai Néppárt elnökjelöltje. De David Cameron brit, Mark Rutte holland, Fredrik Reinfeldt svéd és Orbán Viktor magyar miniszterelnök – arra hivatkozva, hogy az EP túlment a szerződésben megállapított jogkörén – ellenezte Juncker támogatását. Nem feltétlenül a személy miatt (bár Orbánnak számos oka van Junckert ellenezni), hanem azért, mert ő tulajdonképpen az EP jelöltje. 

Miért érdekes ez?

Most, hogy a tagállamok nem támogatták Junckert, elkezdődik a fejvadászat. Úgy tudjuk, az eldőlt, néppártinak kell lennie a jelöltnek. Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a következő hetekben konzultációkat folytat a 28 állami vezetővel és az új parlament frakcióival. A konzultációk alapján Van Rompuy olyan jelöltet javasol majd a tagállamoknak, aki bírhatja az ő támogatásukat, és többséget kaphat az EP-ben is. Lehet, hogy még nem a június végi EU-csúcsra, csak egy július közepi rendkívüli csúcsra tud nevet mondani a belga politikus.

A jelöltnek az EP-ben abszolút többséget kell szereznie, a tagállamokból álló tanácsban pedig minősített többséget, de az utóbbi szavazáson a vezetők igyekeznek olyan kompromisszumot kötni, hogy mindenki támogassa az elnökjelöltet. Az Orbánt is tagjai között tudó keddi „hangos kisebbség” egyébként nem elég nagy a blokkoló kisebbséghez, tehát az Európai Tanács akár Junckert is előterjeszthette volna. Angela Merkel német kancellár azonban állítólag azt mondta, amíg Nagy-Britannia nem egyedül ellenzi a jelöltet, addig folytatják a tárgyalásokat. Ezért is oly fontos Cameronnak, hogy szövetséget építsen maga köré.

Mit akar Németország?

Angela Merkel véleménye mindent eldönthet. Egyelőre a kancellár óvatosan fogalmaz, semmit nem zár ki, nagy mozgásteret hagy magának. Figyelnie kell az otthoni nagykoalícióra: a szocdemek sokkal inkább fogékonyak az EP álláspontjára, ráadásul saját jelöltjüket, a német Martin Schulzot is nyomják az Európai Bizottság élére, vagy valamilyen más pozícióra. Schulzra egyébként Merkel kedden éjjel mondta ki a politikai halálos ítéletet, amikor közölte: „Igen, Martin Schulz volt a szocialisták elnökjelöltje. De vesztett.” Schulznak ezek után más lehetőségek után kell néznie.

Hol áll a vitában Orbán Viktor?

Aki figyelte Orbán Viktor produkcióját Brüsszelben, tudhatja, olyan politikai csatába nem megy bele, amiről nem tudja előre, hogy megnyerheti. (Az, hogy az Európai Bíróság megfeddi Magyarországot például a bírák korai nyugdíjazása miatt, nem árt Orbánnak.) Ezért amikor nekiment Junckernek, azt is tudni lehetett, hogy minimum David Cameron és talán Angela Merkel hallgatólagos támogatását is bírja ebben a kérdésben. Bármennyire is úgy tűnhet, Orbán Viktor elszigetelt Európában, nem az. Az EU-csúcsokon 28 vérbeli politikus ül össze az asztalnál, akiknek az az egyetlen mérvadó dolog, hogy otthon hogyan tudják eladni, amit Brüsszelben csinálnak. Itt nincsenek nagyon elvek. Lehet, hogy Cameron bírálta Orbánt a választási rendszer miatt gratuláló levelében, de természetesen együttműködik vele, amikor saját érdeke úgy kívánja.

Milyen nevek forognak?

A bizottsági elnökjelöltek versenyében a pletykák szintjén felmerült a szocialista dán kormányfő, Helle-Thoring Schmidt neve, ám ő valószínűleg nem lehet erős esélyes, ha néppártit keresnek. A Nemzetközi Valutaalap igazgatója, Christine Lagarde neve is felmerült, de őt maga a francia államfő, Francois Hollande fúrta meg. A pozícióra maga ajánlkozott Jyrki Katainen finn miniszterelnök és a néppárti jelöltségért folytatott küzdelemben elbukott francia belsőpiaci biztos, Michel Barnier. Végül az is előfordulhat, s talán ez most a legvalószínűbb, hogy egy teljesen új embert választanak, akiről eddig nem hallottunk. Elvégre 2004-ben is így került az elnöki székbe a fiatal portugál exminiszterelnök, José Manuel Barroso. Orbán Viktornak valószínűleg az a lényeges, hogy az új elnök mind személyiségében, mind programjában irányítható legyen, ne nőjön a tagállamok fejére, és ne küldjön minden egyes bírálható magyar jogalkotási aktuskor kritizáló levelet Budapestre.

Mi a tét?

Az Európai Bizottság elnöke mára az európai kontinens egyik legbefolyásosabb politikai szereplője. Nem csupán azért, mert kizárólag a Bizottság kezdeményezhet uniós jogszabályokat, és utána ez a testület kéri számon a tagállamokon a szabályok betartását. Az elnök személye a szimbolikus térben is sokat erősödött. Barroso rendszeresen részt vett a G7 és a G20 találkozóin, a davosi Világgazdasági Fórum ülésein, idén fogadta a kínai és az amerikai elnököt, napi szinten találkozik állam- és kormányfőkkel. Egy közepes méretű uniós tagállam esetében, amilyen Magyarország, egyáltalán nem mindegy, hogy az éppen regnáló kormány milyen viszonyt ápol a Bizottság elnökével.

Másrészt az elnök dönt a bizottsági portfóliók szétosztásáról is, tehát arról, hogy a kormányok által jelölt biztosok milyen területtel foglalkozzanak a következő öt évben. És bár a biztosok hivatalosan nem képviselhetnek nemzeti érdekeket, a gyakorlatban mégis előfordul, hogy az egyes döntéseknél az átlagosnál nagyobb figyelmet fordítanak hazájuk szempontjaira. Ezért nem mindegy, hogy a novemberben érkező új magyar biztos milyen szakterületet fog felügyelni.