Itt a sikerrecept, hogy felszedjünk egy LMP-st

Elöljáróban annyit, ritka hálátlan az újságíró dolga, ha klímaváltozásról van szó. Ezért csakis akkor kövesd az EUrologuson a csütörtök-pénteki brüsszeli csúcstalálkozót, ha fikarcnyit is érdekel milyen természetes környezet veszi majd körül utódaidat.

Cserébe a lehető legrövidebben hozunk képbe, 

Innen indulunk:

• A 2007-ben előterjesztett és rákövetkező év végén elfogadott EU-s klíma- és energiacsomag 20 százalékos CO2 kibocsátás-csökkentést vállal az 1990-es szinthez képest.
• Ezt az EU egészének átlagában mostanra nagyjából sikerült teljesíteni, jórészt annak köszönhetően, hogy elsorvadt a kelet-európai kommunista nehézipar. Ehhez jött némi beruházás-serkentés a megújuló energia területén.
• A 2008-ban beütött gazdasági válság nyomán azonban az uniós tagállamok többségének klímaambíciói evaporáltak.
• Az európai ipar stagnálása nyomán ráadásul az ETS-nek nevezett uniós emissziókereskedelmi rendszer is kvázi összeomlott, mivel a sok tagállami kivétel és a szétlobbizás nyomán túl sok az olcsó kredit a rendszerben és évek óta döglődik a karbonpiaci tőzsde.

Mire gyúr az unió most:

• Idén először mondta ki a széleskörben hitelesnek elfogadott Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) ötödik jelentése, hogy
  
  a klímaváltozásért elsősorban az emberi tevékenység felelős,
  miközben arra is rávilágított, hogy a korábban sokat emlegetett maximum 2 Celsius fokos átlaghőmérséklet-emelkedés nem tartható. Ez viszont azt jelenti, hogy a következő évtizedekben a vártnál sokkal durvább geopolitikai helyzeteket eredményez majd a klímaváltozás.
• Az EU a kudarcos 2009-es koppenhágai ENSZ klímacsúcs óta próbál jó példával élen járni a klímaváltozás elleni küzdelemben.
• Ez eddig nem sok eredményt hozott, viszont az idei decemberi ENSZ klímatárgyalási fordulón Limában, Peruban az uniós vezetők szeretnének megint megpróbálkozni a majdnem lehetetlennel: rávenni a világ kormányait, hogy a jövőbe fektessenek, és miópiás,
  
  rövid távú gazdaságpolitikájukat zárják a sufniba.
  Ez azért is fontos, mert 2015 végén Párizsban megint csúcsszintű ENSZ klímatrágyalásra kerül sor, amelytől azt remélik, hogy hozzásegíti a Földet a Kiotói megállapodást felváltó, régóta késlekedő globális és kötelező érvényű szerződés létrejöttéhez.
• Ehhez azonban először egymással kell dűlőre jutnia az uniós tagállamoknak. Hiába körvonalazódik egyetértés a hangzatos “40 százalékos CO2 kibocsátás-csökkentés 2030-ra” szlogenben, a miként és a ki mennyit fizet részletei mindennél jobban megosztják a Huszonnyolcakat.
• A negyven százalék a házak fűtésének és szigetelésének javításával, megújuló erőművek telepítésével, a meglévő erőművek hatékonyságának javításával, a közúti és légi közlekedés kibocsátáscsökkentésével és a mezőgazdaságban termelődő üvegházhatású gázok mérséklésével számol.
• Utóbbi lista minden egyes elemét erősen fúrja viszont egy vagy több tagállam.
• A 40 százalékos vágás mellett, 30 százalékkal javítana az EU tagállamainak energiahatékonyságán és 27 százalékra növelné a bioüzemanyagok részesedését.

Főbb töréspontok:

A 2008-as válság óta erős büdzsé faragásban lévő tagállamok közül sokan rettegnek, miből finanszírozzák majd a 40 százalékos célt. Vannak továbbá olyan következményei is a klímacéloknak, mint például:

Emellett:

• A szénerőmű-függő Lengyelország minden kötelező célt rühell, és ezért meg is tesz mindent az uniós célok felvizezéséért. Az új lengyel miniszterelnöknő, Ewa Kopacz bemutatkozó tanácsülése lesz a mostani, ezért még kevésbé akar arcvesztéssel indítani.
• A kelet-európai államok általában azt szeretnék elérni, hogy ahogy a 2008-as megállapodásban, most is vegyék figyelembe, hogy ők mekkora csökkentést értek (szenvedtek) el a szocialista ipar eltűnésével.
• David Cameron itt is a britek uniós kilépésével fenyeget, főbb törekvése pedig a szokásos: minél nagyobb rugalmasságot a “hogyan érjük el a klímacélokat” kérdésben, az atomerőművek jók, és megújuló forrásnak minősülnek.
• Portugália és Spanyolország az energiaexportban érdekelt, ezért a szigorúbb szabályozást propagálják, mely arra szorítaná a franciákat, hogy a Pireneusokon át kapcsolja össze energiahálózatait déli szomszédaival.
• Ezek nyomán diplomaták szerint akár péntek éjszakába is nyúlhat a vita, mely a szélenergia versus atomenergia, a hogyan számoljunk az agrárium üvegházhatású gázkibocsátásával és a mennyire és hogyan támogassuk ésszerűen a megújuló energiaforrásokba történő beruházást jelenti.
• Brüsszeli várakozások szerint lehetséges, hogy tető alá hozzák a megállapodást, viszont számolatlanul kell majd ösztönzőket és enyhítő megoldásokat bevetnie a tárgyaló feleknek, hogy a lengyelek is alkut kössenek, de az olyan nettó befizető és energiafüggő államok is belemenjenek, mint dánok vagy a hollandok.

Végül ne feledjük el: ahogy ez az Unióban menni szokott,

Utóbbiakat pedig alapjaiban határozhatja meg mire jutnak a világ hatalmai Limában, majd jövőre Párizsban a globális klímamegállapodás keretében.

Mi lesz még a csúcson?

• Az ebola elleni küzdelemre szánt európai források növeléséről dönthetnek, illetve várhatóan kijelölik majd az európai ebola-ellenes lépésekért felelős koordinátort.
• Az ukrán-orosz konfliktus ügyében is szeretne többet tenni az Unió. Újabb szankciók nem lesznek, de dönthetnek arról, hogy Kijevnek további hiteleket folyósítanak, és segíthetik az ukrán gázellátás helyreállítását még a tél előtt.
• Pénteken az uniós gazdaság rendbetételéről is tárgyalnak, immár Jean-Claude Juncker új európai bizottsági elnök javaslata alapján. A német fiskális szigor és a francia túlköltekezés közt húzódó nézetellentétek okán lényegi döntéseket azonban nem várnak a diplomaták.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!