Éppen meglett az uniós költségvetés

2014.12.17. 21:33
Az Európai Parlament szerdán, az utolsó pillanatban jóváhagyta az Unió 2015-ös költségvetését. Jövőre is lesz pénz, az persze más kérdés, hogy a magyar projektekre kifizetik-e majd.

Az Európai Uniónak természetesen a költségvetése is bonyolult. Eleve van belőle hét évre szóló, meg éves, illetve minden évre egy, ami a pénzügyi kötelezettségvállalásokat tartalmazza és egy, ami a konkrét kifizetéseket. A kettő sajnos nem mindig egyezik, és ez nem az EU hibája.

A kötelezettségeket és az azokat fedező pénzt ugyanis a tagállamok határozzák meg. Az uniós tagok pedig rendszeresen kevesebb pénzt fizetnek be a közös kasszába, mint amennyit a saját kötelezettségvállalásaik alapján kellene. Ennek következtében az EU jelenleg 23 milliárd eurós hátralékot görget maga előtt.

A hátralék az utóbbi pár évben, a pénzügyi válság hatására szaladt meg ennyire, a legtöbb tagállamban ugyanis a takarékosság lett a kulcsszó. A most elfogadott költségvetés egy hosszú és fájdalmas folyamat után is csak tűzoltásra jó, a hátralék kevesebb mint ötödét hajlandóak finanszírozni a tagállamok. Persze ettől még nem dől össze az EU, de idén először merült fel komolyan annak a veszélye, hogy bizonyos kifizetéseket nem tud teljesíteni a közösség.

A magyar programok elvileg rendben vannak

„Nekünk az a legnagyobb eredmény, hogy az orosz embargó miatt kárt szenvedő gazdákat nem a közvetlen agrártámogatások kárára fogják kompenzálni” – mondta az EUrologusnak Deutsch Tamás, az Európai Parlament költségvetési bizottságának tagja.

Deutsch szerint az uniós fejlesztéspolitikai támogatások felhasználásáról szóló ún. operatív programok jóváhagyása is december végéig megtörténhet. A képviselő szerint a nyolc legnagyobb tételt jelentő operatív programunkat már benyújtottuk, de a vidékfejlesztési és a halászati operatív program beadásával adós még Magyarország.

Összekaptak a koncon

Az EU-büdzsé 88 százalékát a tagállamok költik el saját országukon belül, további hat százalék az Unió külpolitikájára megy el, a maradék hat százalékot pedig az Unió a saját működtetésére fordítja. A teljes uniós költségvetés a tagállamok nettó nemzeti jövedelmének mindössze egy százalékát teszi ki.

A szerdán jóváhagyott megállapodás értelmében 145,32 milliárd euró áll rendelkezésre kötelezettségvállalásokra, 141,21 milliárd euró konkrét kifizetésekre a következő évre. A hiány tehát jövőre is növekedni fog, több mint 4 milliárd euróval. 

A költségvetés elfogadása minden országban fájdalmas alkudozások eredménye, különösen a gazdasági válság után. Az EU költségvetési folyamata azonban évről-évre, valamint hétévente, a hosszú távú költségvetési keretek megtervezésekor is késhegyre menő vitákba fajul.

A rendszer kritikusai éppen ezért a jelenlegi finanszírozás gyökeres reformját sürgetik. Az EU költségvetését ugyanis jelenleg nagyrészt a tagállamok teszik össze, és ez komoly zsarolási lehetőséget ad a kezükbe. A költségvetésnek csak nagyon kis részét teszik ki az ún. saját források, tehát azok a bevételek, amelyek az EU-t a tagállamoktól függetlenül megilletik.

A reformot sürgetők megfordítanák a jelenlegi arányokat, és állandó saját forrásokkal biztosítanák az uniós költségvetés stabilitását. Ez azonban egyelőre utópia, egyes tagállamok ugyanis (az utóbbi időben Magyarországot is ide szokás sorolni) hallani sem akarnak arról, hogy az EU nagyobb pénzügyi függetlenséget élvezzen.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?