A feltartott kezek és vállrándítások politikája

“ Ez az üzenetek csúcstalálkozója lesz, nem a megoldásoké” – hallotta csütörtökön az EUrologus egy brüsszeli diplomatától. A sürgősen összehívott Európai Tanács inkább értékelhető gesztusként, hogy az Unió a legmagasabb szinten foglalkozik a vízbefúló bevándorlók ügyével, mint olyan fórumként, amely évek óta húzódó belső ellentétetekben hozhat áttörést.

Becslések szerint csak idén 1710 ember fulladt vízbe a veszélyes úton a Földközi-tengeren a több tízezerből, akik leginkább Észak-Afrikából tartottak Európába. (A menekültek helyzetéről itt olvashat bővebben.) A helyzet tarthatatlan, ezt az EU vezetői is felismerték, egyelőre mégis csak a kármentésre jutja az erejükből.

Abban mindenki egyetért: meg kell akadályozni, hogy a szombatihoz hasonló tragédiák történjenek. Ezen a ponton túl azonban a politikusok egymásra és a bonyolult nemzetközi helyzetre mutogatnak.

A feltartott kezek és vállrándítások politikája

• Nem Európa felelőssége, hogy Líbiában káosz van, és menekülnek az emberek
• Európa nem tud mindenkit befogadni
• Ha elkezdjük kimenteni őket a tengerből, csak még többen fognak jönni, és soha nem lesz vége az áradatnak
• Líbiában kell rendet tenni, de az lehetetlen
• Kellett nekünk Arab Tavasz

– hallottuk a gyakori vélekedéseket több helyről is Brüsszelben az elmúlt héten. Egyelőre ennek a szellemében fognak cselekedni az állam- és kormányfők is.

Védekezésre rendezkednek be

Várhatóan megduplázzák majd az Európai Unió két jelenlegi földközi-tengeri őrjáratának költségvetését, hogy azok hatékonyabban végezhessék keresési és mentési munkájukat. Ehhez várják a tagállamok szíves hozzájárulását is. Úgy tudjuk, Orbán Viktor is bejelentésre készül: “szerény, de hasznos” segítséget fog fölajánlani Magyarország részéről.

Utasításba adják majd a külügyi főképviselőnek, hogy gondolkodjon el rajta, ezeken kívül milyen védelmi műveletekbe kezdhetne közös erővel az Európai Unió, hogy felderítsék, elfogják és megsemmisíthessék az embercsempészek hajóit, mielőtt azok útra indulnának a tengeren át.

Minden tárgyaló fél elismeri, hogy ez a kezdeményezés nem kezeli a probléma gyökerét, ami a líbiai polgárháborús helyzet enyhítése lenne. Egy ilyen akciót az is korlátoz, hogy európai erők felhatalmazás vagy engedély nélkül bajosan kutakodhatnak észak-afrikai országok vizein, és nem könnyen csaphatnak le embercsempészekre.

De akkor miért nem katonai beavatkozást sürgetnek? Mert ahhoz az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) beleegyezése kellene. Abban pedig egyetértés mutatkozik az EU vezetői között, hogy az ENSZ BT állandó tagjától, Oroszországtól nem szeretnének szívességet kérni, hogy hagyjon jóvá egy katonai akciót Líbia területén.

Mi legyen a menekültekkel?

Amit senki nem szeretne: menekülteket fogadni, és politikailag veszélyes reformokba kezdeni. A déli államok, elsősorban Olaszország és Málta évek óta azért könyörögnek, hogy állítsák föl a közös európai menekültfogadási és -ellátási rendszert, ami több EU-s országra osztaná a menekültáradatot, enyhítve a rájuk nehezedő nyomást. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa, Antonio Guterres szerint előfordul, hogy az olasz hatóságok úgy segítenek saját magukon, hogy nem vesznek lajstromba menekülteket, hanem továbbengedik őket Franciaországba és Németországba, és így nem az ő felelősségük lesz ellátni őket.

Amikor arra a kérdésre kerül sor, hogy ki mennyi menekültet fogadna be, az európai vezetők többsége kínosan feszeng. Nagyon óvatos javaslat került ezért az állami vezetők elé: egy olyan önkéntes, kísérleti projekt bevezetését javasolják, amely legalább 5000, védelemre jogosult menekült “áthelyezését” indítványozza más tagországokba.