Nem lehet kivágni a migrációt Európából

További Eurologus cikkek

A bevándorlás kérdése Európában a politikai célú hangulatkeltés célkeresztjébe került. Az elszabaduló indulatoknál többet érhet kicsit hátrahúzni az agarakat és alaposabban végiggondolni a bevándorlás okait és tényleges következményeit.

A valaha dicsőséges angol textilipar kereskedelmi központjában, Leeds dombos-ligetes külvárosában található Potternewton Mansion, James Brown gyapjúkereskedő kora György-kori villája. Ezt a kis palotát ma a Szangat, Guru Góbindh Szingh Dzsi szikh (feszes turbán, nyíratlan szakáll) kulturális egyesülete tartja fenn. A szikhek India és Pakisztán területéről áramoltak be az Egyesült Királyságba. Az erősen összetartó közösségnek ma számos orvos, tanár és üzletember is tagja.

Berlin egyik sűrűn lakott kerülete és a nagynémet jobboldal (neonáci tetkó) állandó céltáblája Neukölln. Ebben az 1920-ban Berlinhez csatolt, sűrű városrészben az ott lakók 35-40%-a „migrációs hátterű”, az utcákat kallódó fiatalok bandái tartják nyugtalanságban. Berlinben 163 országból élnek elszármazott betelepültek. A nagy török többség mellett libanoniak, görögök, oroszok, délszlávok. A törökországiak sem mindig törökök, hanem kurdok, örmények, arabok vagy grúzok.

Franciaország Párizs környéki alvóvárosait a volt észak-afrikai gyarmatokról bevándorolt fekete bőrű csoportok jellemzik.

A bevándorlás számos feltűnő és nemzetféltésre kiválóan alkalmas jelenséget produkál. Mégsem rendészeti vagy nemzetbiztonsági kérdés elsősorban. A militáns cselekményeknél, törés-zúzásnál és robbantásnál is fontosabb, hogyan épül be ez a sok milliós embertömeg, hogyan járul hozzá Európa fennmaradásához, stabilitásához, kulturális virágzásához.

Európa ma is, mint a Római Birodalom bukása után, bejövő népek olvasztótégelye. Akkor germán, frank, alán, gót törzsek harcolva megélhetésükért szorították ismeretlenségbe az avarokat, keltákat, szabinokat és protobaszkokat.

Egy-két évszázad alatt az sem elképzelhetetlen, hogy a mai indogermán többség szorul háttérbe.

Ez mindenesetre lassú folyamat. Az Európán kívül születettek részaránya csak 5% körüli a nagy befogadó országokban. Hasonló nagyságrendű az Európában élő muszlimok lélekszáma is, és a demográfusok 2030-ra is csak 8%-ot kitevő muszlim lakossággal számolnak.

A ki- illetve bevándorlás kettős hatóereje az eredetország túlnépesedése, szegénysége és legfőképpen politikai-katonai zűrzavara (toló hatás), és a befogadó ország bősége, biztonsága és globális ismertsége (húzó hatás). A volt gyarmattartók esetében ehhez jön a közös nyelv és a hátrahagyott gyarmatnak a nem makulátlan lelkiismeret okán (felvilágosítottuk, itt-ott modernizáltuk és lepusztítva magukra hagytuk szegényeket) kínált könnyítések. Ezek a hatások világrendünk gyökereiből táplálkoznak. Ebből a fennálló rendből a migrációt kivágni nem lehet.

Vendégmunkás – sok és kevés

A hetvenes évek fordulóján a német ipar munkaerőhiányban szenvedett. Az akkor kezdődött bevándorlás a szervezett ipar logikáját követte, és a „Gastarbeiter” (vendégmunkás, olajos bőr, elkendőzött feleség) megjelenésén alapult. Először csak fiatal férfiak jöttek, a gyárakban, üzemekben alacsonyan fizetett, kvalifikálatlan munkásként helyezkedtek el. A fejlett országban aztán hamar megejtették őket a fogyasztói társadalom csodái, és magukkal hozták feleségüket, gyermekeiket, később a szüleiket is. Az NSZK-ba az akkor már évszázados német-török barátság miatt török vendégmunkások kerültek. Foglalkoztatásukat

eleinte mindkét oldalon ideiglenesnek gondolták, céljuk az volt, hogy miután elég pénzt kerestek, visszatérnek hazájukba.

Eltérő életvitelük nem keltett akkora feltűnést, nem sokat érintkeztek a német többséggel, szabadidejüket egymás között töltötték. Imára feltűnés nélkül, a hátsó udvarban borultak le, és a növekvő jelenlétet csak a megnyíló török élelmiszerboltok jelezték. A hetvenes évek olajválságai azonban átmenetileg megszüntették a gyári munkaerőéhséget és a bevándorlás lefékeződött.

Az utóbbi emberöltő európai migrációja egyre összetettebb, kérdésesebb és zűrösebb. Az európai bevándorlás a fejlett gazdaságok átalakult szerkezetének megfelelően (iparosított mezőgazdaság, külföldre kihelyezett ipar) a szolgáltatásokba szívja fel a munkaerőt. Ez a munkára kész sereg túlnyomórészt alulfizetett, szervezetlen, a megmaradt fizikai munkákra vállalkozó alkalmazott, különösen gyakran felszolgáló, sofőr, bolti eladó. Az elhelyezkedés, megélhetés, lakásteremtés mind kétségesebb. A beáramlás, a világ tényleg minden tájáról, nem lassul, állandósul, intézményesül.

Nélkülözhetetlen tartaléksereg

Az európai bevándorlás az afrikai és a muszlim csoportok nagyobb feltűnése mellett is igen sokrétű és összetett. A bevándorlás nagyobb arányú az Európán belüli országokból, azaz jellemzően Kelet-Európából, mint az EU határain kívülről, és nagy a hazájukba visszatérők száma is. A bevándorlók a működő gazdasági és társadalmi berendezkedés nélkülözhetetlen részei.

Amellett, hogy Észak- és Nyugat-Európában a munkaerőpiac rugalmas és és gazdaságos hátországát adják, szélesítik a kulturális, gasztronómiai kínálatot. Mivel körükben az Európában születetteknél jóval nagyobb a fiatalok aránya, enyhítik az eltartók és az idős, nyugdíjba vonult eltartottak közötti arányt.

Nincsenek azonban annyian, hogy kompenzálják a lakosság fogyását.

A kevésre becsült munkakörök ellátásán túl a nagyszámú bevándorló további gazdasági hatásokat is gerjeszt. A bevándorlás megnöveli a lakások iránti keresletet, növeli a lakbért és az ingatlanok árát. A befogadó országok ingatlantulajdonosai így a bevándorlás nyertesei közé tartoznak. Ugyanakkor, ha drágán lehet lakáshoz jutni, a fiatal bevándorlók új generációjának kevesebb lehetősége nyílik egzisztenciát alapítani. Ez hozzájárul az iskoláztatási hátrányukból és a nehezebb elhelyezkedésükből adódó nehézségekhez. Az önfoglalkoztatás és a kisvállalkozás különféle kényszerű formái elterjedtebbek köztük, és a bevándorlók jellemzően nehezebben lépnek tovább szociális juttatásokkal és munkaszerződéssel védett, „nyugdíjas” állásokba.

Állam, édes állam

A felvilágosodás kora óta az ember meghatározója a nemzeti hovatartozása. A világ egymást változatlan biliárdgolyókként szorongató nemzetekből áll.

A hidegháború korszaka óta a fegyverkezési és a globális kereskedelmi verseny is a nagy szövetségi országoknak, a birodalmi képleteknek kedvez. Az európai integráció stratégiai és kereskedelmi kényszer. A nemzetállam a szövetségi (uniós) szabályozás és az etnikai fellazulás ollójába szorult, és nem tudjuk, hogyan kerülhetne ki innen nyertesen.

A szabad nemzetállam válaszútra kényszerül: vagy erős ellentmondásba lendül, vagy előbb hangosan hörögve, később elcsendesedve kiszenved. Mindez egyáltalában nem azonos a világvégével.

A nemzeti hovatartozás szép dolog, különösen, ha a mi válogatottunk döntőbe jutott a világbajnokságon, de a történelem tanúsága szerint egyszer lehet majd élet nélküle is.

Nem élhetünk viszont identitás, közösségi hovatartozás nélkül. Európa a származás és a hit törésvonalai mentén ilyen csoportok hálózatává válik. Ezeket az összetartó hálózatokat a szabad mozgás, a megfizethető utazás és a telekommunikáció, a közösségi oldalak és az internetes kapcsolattartás cementezi.

A „közösségesedés” fontos világtrendnek bizonyulhat. Ebben az újjáalakuló világban a kisközösségi összekapcsolódás bármely közös érdek, érdeklődés vagy adottság mentén megvalósulhat, mert az „összejárás” és a kapcsolattartás minden korábbinál egyszerűbb. Ezek az új közösségek többé nem elsősorban helyhez kötöttek.

A Berlinben élő görögök, a Leedsben élő lengyelek, libanoniak vagy líbiaiak közös nyelve és származása így csak egy a számtalan közösségképző tényező közül,

amely aztán egyesületi vagy más intézményesülő formát ölt.

A globalizáció korszakában a az európai országok többsége védekezési reflexeket produkál ezzel az újfajta, feltűnő és elkülönülő idegenséggel szemben. A többségi társadalom „összezárt”, a nacionalizmus szinte mindenütt új erőre kapott és „újnáci” színezetű pártokban öltött testet. A multikulturalizmus teljes kudarc, jelentette ki már 2010-ben Angela Merkel. Európa vezetői, azaz vezető országainak vezetői, de a kisebb mozgásterű közepes országok (a pluszminusz 10 milliós nagyságrend) politikusai is a páneurópai alapliberalizmus és a rend-és-nemzet újjáéledése közé szorultak. Ahhoz, hogy a feszültségek csökkenjenek, ebből a szorultságból kellene kijönnie valami újnak.

Szerző: dr. Folk György