Helmut Kohl kaphat először a történelemben európai temetést
Legfrissebb híreink
- Joe Biden szerint Trump retorikája a felelős az erőszakért, nem lép vissza a demokrata elnök
- Terrorelhárító katonát késeltek meg Párizsban, egy héttel az olimpia előtt
- Zelenszkij felfedte a terveit: kiderült, mikor tárgyalhat Ukrajna és Oroszország a békéről
- Kemény lépésre szánta el magát az Európai Bizottság, bojkottra szólított fel Magyarország ellen
- Őrizetbe vettél a volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettest
- Hatvanhárom EP-képviselő kéri Magyarország szavazati jogának felfüggesztését
- Itt van Donald Trump nagy bejelentése: Vance szenátor lesz az alelnöke, ha nyer novemberben
- Megtalálhatták a hetekkel ezelőtt eltűnt brit fiatal holttestét Tenerifén
- Harminc százalékkal emelkedtek a Trump Media részvényei a merénylet után
- Romániában naponta dönt csúcsot a villamos energia ára
A pénteken elhunyt Helmut Kohl lehet az első politikus, akit hivatalos európai temetési ceremóniával tisztelnek meg Strasbourgban, legalábbis ezt szeretné az Európai Bizottság elnöke. Jean-Claude Juncker a német Bildnek azt mondta: az európai egység ügyében elévülhetetlen érdemeket szerzett Helmut Kohlt még életében kitüntették az Európa tiszteletbeli polgára címmel.
Juncker azt mondta: személyesen mindent elkövet, hogy az egykori német kancellárt az EU hivatalosan is elbúcsúztathassa. Ez lenne az első alkalom, hogy európai "állami" temetést rendeznek.
Juncker szerint Kohl "igazi német európai és európai német volt". Az egykori német kancellár meghatározó szerepet játszott a kontinens történelmében azzal, hogy egységbe forrasztotta a nyugaton és a keleten élő embereket.
Helmut Kohl 87 éves korában hunyt el ludwigshafeni otthonában.
Rovataink a Facebookon