Eurómilliárdokkal rövidítenék meg az EU-t a britek

Nem sült el túl jól a brexit-tárgyalások legutóbbi fordulója. Augusztus végén a harmadik körben estek neki, hogy tisztázzák, hogyan hagyja ott az Egyesült Királyság az Európai Uniót.

Az előjelek nem voltak rosszak. A brit kormány nyár végén kommunikációs hadjárattal próbálta legyűrni azt a képet, hogy fogalmuk sincs, mit akarnak. A világos beszédre azért is szükség volt, mert a megosztott brit kormánypárt politikusai egymás háta mögött beszéltek össze-vissza a brexitről.

EU: virítsátok a lóvét!

Augusztus második felében az Egyesült Királyság magyar nagykövetsége is több anyagot küldött szét, amelyekben végre különféle részkérdésekkel foglalkoztak (az EU már hónapokkal kidolgozott ilyen dokumentumokat). Ezek már tényleg belemennek a részletekbe, bár nem egyszer csak változatokat, lehetséges javaslatokat sorolnak fel.

A legnagyobb baj nem ez, hanem hogy

A britek 2019-ben lépnének ki, de az EU többéves költségvetése 2020-ig tart, amiből még 2023-ig pengetnék ki az eurókat. A büdzsében rögzítették a ki- és befizetések sarokszámait. A britek – a többi gazdagabb tagállamhoz hasonlóan – több pénzt csengetnek be, amennyit visszakapnak, bár külön visszatérítéssel.

Az EU már előállt a saját számlájával, de összeg helyett a számítási módszert hangsúlyozták, azaz hogy mit és miért vasalnának be a briteken. Nagyjából mindent: még olyan tételeket is a britek nyakába dobnának, mint a két londoni EU-ügynökség elköltöztetése. Jean-Claude Juncker korábban 60 milliárd euró (18 ezer milliárd forint) körülire saccolta a számlát, de van olyan becslés, hogy valahol 100 milliárd euró (nagyjából 30 ezer milliárd forint) körül kötnének ki. Azt szerették volna, ha a britek is előállnak a saját számítási módszerükkel.

Az EU szerint nem fizetnének a britek, a britek mismásolnak

Helyette Londonban még odáig sem jutottak el, hogy egyértelműen kiköhögjék: hajlandóak a kilépés utánra is fizetni. Több olyan kijelentés is elröppent, amellyel hellyel-közzel elismerték, hogy a brexit után is lógnának valamennyivel, de például Boris Johnson külügyminiszter arra utalt, hogy nem adnak semmit.

A mostani tárgyalások végén, augusztus 31-én Michel Barnier uniós főtárgyaló azt hangoztatta: a britek júliusban elismerték, hogy a kilépés után is lennének „pénzügyi kötelezettségeik”. Ehhez képest szerinte a héten világossá tették:

ezeket a kötelezettségeket csak a kilépés előtti utolsó befizetésükre fogják korlátozni,

mert a többit nem érzik jogilag kötelezőnek. Az uniós főtárgyaló szerint nem 27 ország uniós adófizetőinek kellene kifizetnie a 28 uniós tagállamra számolt kiadásokat, ez „nem lenne méltányos”.

Érdekes, hogy a brit főtárgyaló már nem olyan egyértelműen beszélt a befizetés visszautasításáról, mint Michel Barnier, de nem is cáfolta, amit az uniós kollégája mondott előtte. „Jogos azt mondani, hogy erősen eltér a jogi álláspontunk” – mismásolta el a lényeget David Davis. Szerinte alaposan át kell nézniük az uniós javaslatot, és a joggal összhangban, valamint az EU Egyesült Királyság folytatódó partnerségének fényében kell megállapodniuk.

A britek már most kijátszanák az adujukat, az EU nem hagyja

Nem véletlenül hangsúlyozta azt, hogy a „folytatódó partnerség”, azaz a brit-uniós viszony jövőjének jegyében kellene alkut kötniük a befizetésekről.

Az EU kettéosztotta a tárgyalásokat. Először a kilépési feltételeket tárgyalják. Csak akkor kezdhetnek el foglalkozni az EU-Egyesült Királyság kapcsolat jövőjével, ha „megfelelően haladnak”,

A britek egyszerre egyezkednének a kettőről, máskülönben nem csak az időre kell jobban odafigyelniük, de későn, a tárgyalások második felében tudnák elővenni az egyik legerősebb adujukat. Ahogy azt korábban a magyarországi brit nagykövet is külön hangsúlyozta az EUrologusnak, az EU tagállamai jóval többet exportálnak a britekhez, mint fordítva. Ebből kiindulva arra építenek, hogy az EU-nak erős érdeke a jövőbeni szabad hozzáférés a brit piachoz.

London nem sokat ér ezzel a lappal, ha túl későn játszhatja ki, és addira már kénytelen sok mindenbe beleegyezni. A britek  – az első hátraarcaik egyikeként – kénytelenek voltak meghajolni az uniós akarat előtt, és kettébontották a tárgyalásokat, de még most se nagyon akarják ezt elfogadni. „Nem zsarolhatnak bele minket, hogy fizessük egy árat a [tárgyalások] első felében” – jelentette ki Liam Fox nemzetközi kereskedelmi miniszter a mostani alkudozási kör vége előtt.

A tagállami vezetők legközelebb az október 19-20-i EU-csúcson dönthetnek arról, hogy a második adaghoz is hozzálássanak.

A lényegben nem haladtak

Egyelőre nem úgy néz ki, hogy addigra eleget haladnának. Az uniós főtárgyaló szerint több területen tisztáztak dolgokat, de csupa olyan részletkérdést sorolt fel, mint például a határon ingázó dolgozóké. A fő kérdésekben az ír-északír ügyeket leszámítva nem értek el „megfelelő haladást”. Nem véletlenül fogalmazott így, hiszen az uniós vezetők pontosan a megfelelő haladáshoz kötötték a tárgyalások második felének megnyitását.

Michel Barnier azzal pirított oda a briteknek, hogy „ideje lenne komolyan venni” a tárgyalásokat. „Talán nem minden következményt vitattak meg kellő mélységben az Egyesült Királyságban”, de ideje lenne.

A nyári dokumentumokról se mondott túl szépeket. Az Egyesült Királyság saját maga akarja meghozni az előírásait és szabályozásait, de „ezeket automatikusan el is akarja fogadtatni az EU-val. Ezt kérik a brit dokumentumok. Ez egyszerűen lehetetlen.” Számos javaslatban

bizonyos fajta nosztalgiát látok, amelyekkel anélkül akarnak részesülni a közös piac előnyeiből, hogy a részei lennének.

A britek a rugalmasságot hiányolják, az EU-főtárgyaló szerint meg van kötve a keze

„Nem keverném össze a szabad piac melletti elkötelezettséget a nosztalgiával” – vágott vissza csípőből a brit főtárgyaló. David Davis.

Michel Barnier-hoz hasonlóan ő se állta meg, hogy ne szóljon be a másik félnek.

Az e heti megbeszéléseink megint bebizonyították, hogy az Egyesült Királyság hozzállása lényegesen rugalmasabb és gyakorlatiasabb, mint az EU-é.

A saját álláspontjuk kisebb zavart okozna a fogyasztóknak és a cégeknek, mint az EU-é. „Több képzelőerő és rugalmasság” kellene.

Az uniós főtárgyaló mintha készült volna a brit kritikára: már David Davis előtt jelezte, hogy a tagállamoktól kapott felhatalmazása behatárolja, milyen feltételekkel állapodhat meg, ráadásul be kell venni a buliba az Európai Parlamentet is. A képviselők elég kemény feltételeket szavaztak meg, és az ő beleegyezésük is kelleni fog a végső alkuhoz.

A britek úgy döntöttek, kilépnek az EU-ból, a kormányuk pedig elhatározta, hogy a közös piacot is otthagynák. Michel Barnier közölte: „tiszteletben tartjuk ezt a szuverén döntést”, de „egy dolog világos: a brexit nem aknázhatja alá és nem is fogja aláaknázni a közös piacot, az EU szabályozási, felügyeleti képességét és azt, hogy betartassa a saját szabályait”.

Nem az EU lép ki, a britek döntöttek így.

Közös érdek a megállapodás

Abban mindkét fél egyetértett, hogy kölcsönösen jobban járnak, ha megegyeznek. Enélkül 2019. március 29-én az Egyesült Királyság egyik napról a másikra kizuhan az EU-ból, ami várhatóan óriási jogi és gazdasági káoszt okozna. Lehet hosszabbítani, de csak egyhangú döntéssel.