Legfrissebb híreink
- Joe Biden szerint Trump retorikája a felelős az erőszakért, nem lép vissza a demokrata elnök
- Terrorelhárító katonát késeltek meg Párizsban, egy héttel az olimpia előtt
- Zelenszkij felfedte a terveit: kiderült, mikor tárgyalhat Ukrajna és Oroszország a békéről
- Kemény lépésre szánta el magát az Európai Bizottság, bojkottra szólított fel Magyarország ellen
- Őrizetbe vettél a volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettest
- Hatvanhárom EP-képviselő kéri Magyarország szavazati jogának felfüggesztését
- Itt van Donald Trump nagy bejelentése: Vance szenátor lesz az alelnöke, ha nyer novemberben
- Megtalálhatták a hetekkel ezelőtt eltűnt brit fiatal holttestét Tenerifén
- Harminc százalékkal emelkedtek a Trump Media részvényei a merénylet után
- Romániában naponta dönt csúcsot a villamos energia ára
„Orbánisztán vagy az Európai Unió – ez a tétje a májusi európai parlamenti választásoknak” – jelentette ki Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő Brüsszelben magyar újságíróknak, az Európai Parlament épülete előtt. Ujhelyi mögött aktivisták sorakoztak fel, akik a sajtótájékoztató alatt „Stop Orbán” feliratú, piros lapot tartottak a magasba. Ujhelyi bejelentette, hogy az MSZP és a Radikális Európai Demokraták a határon túl élő magyarok körében intenzív kampányba kezd a választási részvétel érdekében, európai társszervezeteikkel együtt. “Szeretnénk azt a több százezer magyar honfitársunkat megszólítani, akik Európában élnek és onnan látják, hogy az, ami Magyarországon zajlik, az eltávolítja hazánkat az európai közösségtől és nem annak részeként tekinti a következő évtizedekben” – jelentette ki Ujhelyi.
Elsőként a német szociáldemokratákkal (SPD) szerveznek közös mozgósítást a Németországban élő magyarok körében, de további tucatnyi országban lesz hasonló megállapodás és kampány. Ennek keretében magyarul és az adott ország nyelvén fognak választási felhívást tenni a közösségi médiában és más felületeken.
![MSZP-sajtótájékoztató Brüsszelben, az Európai Parlament előtt](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2684/26840/268409/26840967_b4fc07bddae547790c9981d57d29bd00_wm.jpg)
Május 26-án 134 külképviseleten lehet szavazni azoknak, akik március 21. és május 17. között regisztrálnak. Érdekességképpen, a 2014-es EP választásokon 6253 érvényes szavazatot adtak le a külképviseleteken, tavaly az országgyűlési választásokon pedig már több mint 45 ezer.
Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese, a párt hálózati igazgatója a sajtótájékoztatón a magyarországi mozgósításról beszélt. Elmondta, hogy a demokrácia védelmében kiemelten fontos, hogy mind a tizenegyezer szavazókörben legyen ellenzéki delegált, aki felügyelni tudja a választás tisztaságát. Harangozó szerint az MSZP célja, hogy egyedül is képes legyen minden szavazókörben saját delegáltat állítani, de elsődleges, hogy ellenzéki együttműködéssel minden körben jelen legyenek a Fideszt leváltani akaró politikai erők küldöttei. Az MSZP politikusa hozzátette, hogy a következő hetekben online és telefonon is aktív kampányt kezdenek annak érdekében, hogy mind többen jelentkezzenek szavazóköri delegáltnak.
Rovataink a Facebookon