34 milliárd forint támogatást ad az EU a budapesti közlekedés javítására
Legfrissebb híreink
- Joe Biden szerint Trump retorikája a felelős az erőszakért, nem lép vissza a demokrata elnök
- Terrorelhárító katonát késeltek meg Párizsban, egy héttel az olimpia előtt
- Zelenszkij felfedte a terveit: kiderült, mikor tárgyalhat Ukrajna és Oroszország a békéről
- Kemény lépésre szánta el magát az Európai Bizottság, bojkottra szólított fel Magyarország ellen
- Őrizetbe vettél a volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettest
- Hatvanhárom EP-képviselő kéri Magyarország szavazati jogának felfüggesztését
- Itt van Donald Trump nagy bejelentése: Vance szenátor lesz az alelnöke, ha nyer novemberben
- Megtalálhatták a hetekkel ezelőtt eltűnt brit fiatal holttestét Tenerifén
- Harminc százalékkal emelkedtek a Trump Media részvényei a merénylet után
- Romániában naponta dönt csúcsot a villamos energia ára
A 105,5 millió euró értékű csomagtól azt várják, hogy lerövidül a járművek menetideje, és biztonságosabb lesz a közlekedés. Napi 90 ezer áthaladó járművet érint a fejlesztés, amelyek elterelése a városközponttól csökkenteni fogja a torlódásokat – írja az Európai Bizottság kedden kiadott közleménye.
A projekt magába foglalja a meglévő 2x3 sávos M0-s autópályaszakasz déli körgyűrűjét alkotó autóút egy 11,5 kilométeres szakaszának fejlesztését az 1-es főút és az M5-ös autópálya között. Ezen kívül megerősítik a járdaszerkezetet a teljes szakaszon, felújítják a hárosi Duna-híd és a soroksári Duna-híd teljes útvonalát, összesen 1219 méteren, és korszerűsítik a közműveket.
![Munkások az M0-s autóút déli szakaszán, az M6-os kihajtójánál 2019. március 5-én. Április elejétől megkezdődik az M0 autóút déli szektorának felújítása, az 1-es főút és az M5-ös sztráda közötti szakaszon új forgalmi rend lép életbe.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2722/27227/272274/27227409_4975ff55ef8f8cab5a6d97327eede936_wm.jpg)
Az M0-s teljes felújítása a tervek szerint novemberre készül el.
A keddi döntés értelmében az unió kohéziós politikája keretében 10 tagállamot támogat 25 nagyszabású infrastrukturális projekt részeként. A kohéziós alap összesen 4 milliárd eurót fordít Bulgária, Csehország, Görögország, Lengyelország, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália és Románia fejlesztéseire a közlekedés, egészségügy, kutatás, környezetvédelem és energiaellátás területén. A nemzeti társfinanszírozással kiegészítve a projektekre irányuló teljes beruházás 8 milliárd euróra rúg, ami közel 2,6 ezer milliárd magyar forinttal egyenlő.
Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !
Rovataink a Facebookon