Új éjszakai vonat Bécsből Brüsszelbe: tizedannyi szén-dioxidot bocsájt ki, mint a repülő
Legfrissebb híreink
- Az amerikai nagykövet lehetséges utódja: Szégyen, amit Pressman tett
- Csaknem ezer halálbüntetést hajtottak végre Iránban egy év alatt
- Orbán Viktor osztrák szövetségese megerősítette, kivel tervez koalícióra lépni
- Donald Trump bejelentette, hogy igényt tart Grönlandra
- Radikális váltás Németországban: a bűnözőket és terroristákat a lehető leggyorsabban kitoloncolják
- A magyar kormány reakciójában Pressman személyes, pitiáner bosszújáról beszél
- Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt
- Bejelentette lemondását a dél-koreai közlekedési miniszter a Jeju Air katasztrófája miatt
- Újból letartóztatási parancsot adtak ki a dél-koreai elnök ellen
- Két holttestet találtak egy repülőgép futóművében az Egyesült Államokban
A környezettudatos EP-képviselők és eurokraták ezentúl vonattal is járhatnak Brüsszelbe. Hétfő délelőtt befutott az első Bécs és Brüsszel között közlekedő éjszakai vonat a brüsszeli Déli pályaudvarra (Gare du Midi). Az ÖBB osztrák vasúttársaság ezentúl hetente két vonatpárt üzemeltet az osztrák és a belga fővárosok között, melynek
kifejezett célja, hogy az EU fővárosába ingázóknak környezettudatos utazási lehetőséget kínáljon.
Az éjszakai vonat a magyar utasok számára sem elérhetetlen, mivel Budapestről Tatabánya és Győr érintésével jár Railjet Bécsbe. Az első Bécs-Brüsszel éjszakai járatra azonban csak osztrák EP-képviselők váltottak jegyet.
Egy átlagos utas Bécs-Brüsszel között repülőn 410 kg széndioxid kibocsátásával növeli az ökológiai lábnyomát, míg
A VONATÚT MINDÖSSZE 40 KG KÁROSANYAGGAL TERHELI A KÖRNYEZETET. DE EZÉRT CSERÉBE 14 ÓRÁN ÁT TART AZ ÚT, ÉS AZ ELSŐ JÁRATON WIFI SEM VOLT.
A reggeli viszont a beszámolók szerint finom.
A Nightjet Bécsből vasárnap és szerdán 20:38-kor indul Brüsszelbe, ami hétfőn 10:55-re érkezik Brüsszelbe. Az EU fővárosából pedig hétfő és csütörtök 18:04-kor indul vissza, ami 8:27-kor fut be Bécsbe.
Az ülőhelyek ára hivatalosan 29 eurótól kezdődik, de áprilisig nem látni 59 eurónál olcsóbb jegyet, a négyágyas alvófülkékért és privát hálókabinokért pedig felárat kell fizetni.
Rovataink a Facebookon