Vaskezű Lukasenko újra elnök lehet

2004.10.18. 06:55
A nyugati megfigyelők szerint súlyos csalások történtek a hétvégén tartott fehérorosz parlamenti és alkotmánymódosításról szóló szavazáson. A hivatalosan kiadott előzetes adatok szerint a választók 77 százaléka gondolta úgy, hogy Lukasenko harmadszorra is elnök lehet. A választási csalásokat, így a BBC-n bemutatott, előre kitöltött szavazólapok ügyét az EBESZ is vizsgálja.
Az előzetes eredmények szerint a választópolgárok 77,3 százaléka igennel szavazott arra, hogy a jelenleg második államfői megbízatását töltő Lukasenko 2006-ban harmadszor is indulhasson az elnökválasztáson, jelentette be hétfőre virradóra a fehérorosz központi választási bizottság elnöke.

#alt#
Lukasenko Fidel Castro kubai elnökkel
A népszavazáson a bejegyzett választópolgárok 89,7 százaléka vett részt, legalábbis a bizottság adatai szerint.

Lukasenko harmadszori elnökjelöltségéhez módosítani kell a szovjet utódállam alkotmányát, amely egy személynek eddig legfeljebb két elnöki megbízatást engedélyezett. Az alaptörvény megváltoztatásához a tízmilliós országban az összes bejegyzett választópolgár több mint a felének a jóváhagyása szükséges.

A választási bizottság által közölt számok alapján Lukasenko megkapta a módosításhoz szükséges számú szavazatot.

Ezt azonban a Gallup független közvélemény-kutató cég megkérdőjelezi, az általa készített felmérés ugyanis azt mutatja, nem érte el az ötven százalékot az alkotmánymódosításra leadott igen szavazatok száma, írja a BBC.

Az előzetes eredményeket várhatóan hétfő délután követik a hivatalos adatok.

A BBC előre kitöltött szavazólapokat mutatott be

A fehérorosz ellenzéki pártok képviselői egyöntetűen színjátéknak minősítették a népszavazást, amellyel egyidejűleg parlamenti választásokat is tartottak a szovjet utódállamban.

Vasárnap a BBC televízió olyan felvételeket mutatott, amik súlyos választási csalást feltételeznek. A brit közszolgálati tévé felvételén ugyanis olyan szavazólapok látszottak, amiken már akkor le volt adva Lukasenkóra a szavazt, amikor a szavazás még el sem kezdődött.

A vádakat a fehérorosz választási iroda elutasította, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ugyanakkor bejelentette, vizsgálja az esetet.

A választásokon mintegy háromszáz megfigyelő jelezte részvételét, de sokuk késve kapta meg a vízumot, a szavazatokat pedig a sajátos fehérorosz választási szisztémának köszönhetően már keddtől le lehetett adni.

2006-ban választhatják újra Lunkasenkót

Lukasenko 1994. óta irányítja országát, vaskézzel. 1996-ban első terminusát két évvel meghosszabbította, 2001-ben pedig újra elnökké választották. A következő, minden valószínűség szerint nemsokára már az alkotmányban is szentesített terminusáról 2006-ban "dönthetnek" a választók.

A politikust a nyugati országok az emberi jogok megsértésével vádolják. A fehérorosz ellenzékhez hasonlóan az Európai Unió és az Egyesült Államok is erős kételyeit hangoztatta a vasárnapi választások tisztaságát illetően, arra figyelmeztetve, hogy a már így is elszigetelt kelet-európai ország még inkább elidegenedhet európai szomszédaitól.