Árpád
-2 °C
4 °C

Funar szerint a magyar titkosszolgálat követi őt

2006.09.29. 11:08
Folytatódnak a leleplezések és a tagadások a romániai átvilágítás során. Ezúttal Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester és Szilágyi Domokos, harminc éve elhunyt magyar költő került a botrányok középpontjába, egyikük sem először. Tisztának találták viszont Traian Basescu államelnök és Toró Tibor, az RMDSZ képviselőjének dossziéit a Szeku archívumának áttekintésekor.

Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt szenátora, volt kolozsvári polgármester, továbbra is azt állítja: nem működött együtt a Securitatéval - írja a transindex.ro. A politikus azután nyilatkozott, hogy az Evenimentul Zilei (EvZ) a CNSAS-tól, tehát a romániai átvilágítással foglalkozó szervezettől kiszivárgott forrás szerint Funarnak hálózati dossziéja van.

Találkozás a dékáni irodában

Az ex-polgármester közölte: elsőéves egyetemista volt, amikor a Szeku megpróbálta beszervezni, ám ő elutasította az együttműködést. Az EvZ szerint a találkozó 1969-ben történt a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem közgazdaságtudományi karán, a dékáni irodában. Funar 1969 és 1973 között tanult ebben az intézményben.

Funár azt mondta, létezik egy terjedelmes dosszié, ez azonban a róla szóló jelentéseket tartalmazza. Őt a Securitate a rendszerváltás előtt követte, de, máig követi őt mind a román, mind pedig a magyarországi titkosszolgálat.

Funar az Evenimentul Zilei szerint azt is mondta, hogy elképzelhető: a Securitate egyes tisztjei feljegyzéseket készítettek róla, de korábban a CNSAS arról tájékoztatta őt, hogy nem volt működött együtt "politikai rendőrként" a Securitatéval.

Szilágyi Domokos ügynök volt

Szintén a transindex számol be arról, hogy folytatódik Szilágyi Domokos, 1976-ban elhunyt romániai magyar költő ügynökmúltjának feltárása.

Stefano Bottoni történész, Nagy Mária, a költő élettársa és Szilágyi Kálmán, a költő testvérének közös nyilatkozatot tett, amely Szilágyi Domokos "Balogh Ferenc" fedőnéven működött együtt az állambiztonsági szervekkel.

A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság Levéltára (CNSAS) még nem adta át "Balogh Ferenc" hálózati dossziéját a kérelmezőknek, ennek ellenére a fennmaradt iratok egyértelműen, minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy "Balogh Ferenc" azonos Szilágyi Domokossal.

Basescut tisztázták

A rendelkezésre álló dokumentációban a Maros-Magyar Autonóm Tartomány belügyi szerveinél szolgáló ªtefan Blaga alezredes fedi fel az együttműködő személyazonosságát egy 1964-es jelentésben, fedőneve mellett polgári nevét is említve.

Szintén az Evenimentul Zilei írta meg, hogy a CNSAS szerint "tiszta a dossziéja" Traian Basescu államelnöknek és Toró Tibornak, az RMDSZ parlamenti képviselőjének. Így ők tehát nem működtek együtt a Securitatéval.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?