Ártatlannak vallotta magát Gotovina

2005.12.12. 15:37
A múlt héten, a Kanári-szigeteken fogták el, hétfőn pedig máris bíróság elé állították Ante Gotovinát. A háborús bűnökkel vádolt horvát tábornok ártatlannak tartja magát.

Hétfőn állt a bíróság elé Ante Gotovina. Az emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel vádolt horvát tábornokot a múlt héten fogták el a Kanári-szigeteken.

Gotovina ártatlannak vallotta magát mind a hét vádpontban az ENSZ hágai Nemzetközi Törvényszékén hétfőn megkezdődött meghallgatásán. A hazájában sokak által hősként tisztelt Gotovina a vádirat szerint irányítója volt olyan horvát katonai akcióknak az 1992 és 1995 közötti horvát-szerb háborúban, amelyekben horvátországi szerbeket űztek el otthonukból.

A Knin központú közép-horvátországi Krajina visszafoglalására indított, Vihar nevű 1995-ös hadművelet után mintegy 150 szerb polgári személyt gyilkoltak meg az ő vezetése alatt. A vádirat megállapítja, hogy a tábornok nem hozott meg minden szükséges intézkedést a gyilkosságok megelőzése érdekében, a tetteseket pedig nem vonta felelősségre. Az ellene felhozott hét vád közül három háborús bűnnek (emberölés, fosztogatás, garázdaság), négy pedig emberiesség elleni bűnnek minősül. Az utóbbiak között sorolták fel az emberek üldözését, deportálását, a velük való kegyetlenkedést.

Hajsza indul Gotovina segítői után
A háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina volt horvát tábornok segítőinek kézre kerítését és bíróság elé állítását kérte az illetékes horvát intézményektől hétfőn Stipe Mesic államfő. "Az ügyészség és a titkosszolgálatok munkája nem fejeződött be" - jelentette ki az elnök az állami rádiónak adott interjújában. - "Azonosítani kell a (Gotovinát négy évig tartó szökése közben segítő) személyeket, mert horvát állampolgárokról van szó, akik szintén megsértették a törvényeket, és ezért felelniük kell". Mesic szerint a támogatóknak jelentős pénzösszeget kellett biztosítaniuk Gotovina költségeinek fedezésére, hiszen "ő más szökevényektől eltérően nem pincékben rejtőzködött". "Luxusszállókban lakott, és a legdrágább közlekedési eszközökön utazott" - tette hozzá.

Akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is ítélheti Gotovinát a délszláv háborús bűnök kivizsgálására létrehozott a törvényszék, noha erre eddig csak egy példa volt az NT történetében.

Gotovina elfogásával még nem ért véget a háborús bűnösök utáni hajsza. A NATO katonái hétfőn rajtaütöttek Radovan Karadzsics egykori boszniai szerb elnök egyik pártolójának otthonán. A gyanú szerint a palei Dragan Sztajcsics korábban bújtatta a szerb vezért, illetve adatokkal rendelkezhet Karadzsicsról. Sztajcsics a Szveti Jovan rádió szerkesztője volt, amíg azt be nem zárták. A magánrádió tulajdonosa Szonja Karadzsics, Radovan lánya.

Hat még hiányzik

A hágai Nemzetközi Törvényszék még hat háborús bűnöst köröz. A népirtással, emberiesség elleni bűncselekményekkel és háborús bűnökkel vádolt Karadzsics mellett a boszniai szerb hadsereg egykori főparancsnoka, a hasonló vádakkal körözött Ratko Mladics is szökésben van, a gyanú szerint bujkálását a szerb hadsereg is segíti.

Szintén boszniai bűncselekmények miatt körözik Zdravko Tolimirt, a boszniai szerb hadsereg hírszerzésének volt vezetőjét, akinek a vádlottársát, Radivoje Miletics egykori boszniai szerb vezérkari főnököt idén február 28-án már elfogták. Tolimir tevékeny szerepet vállalt az etnikai tisztogatások megszervezésében.

Szintén az etnikai tisztogatások szervezése és levezénylése a vád Sztojan Zsupljanin ellen. Zsupljanin a boszniai Szerb Köztársaság (RS) "elődje", az Autonóm Krajina válságstábjának tagjaként az IT vádjai szerint "a boszniai horvátok és muszlimok ellen uszított", így megteremtette a népirtás ideológiai hátterét. Ellene népirtás, emberiesség elleni és háborús bűncselekmények elkövetése és a genfi egyezmény súlyos megsértése a vád.

Szökésben

Szintén szökésben van Goran Hadzsics, akit horvátországi háborús bűnökkel vádolnak. Hadzsics a vukovári szerb lázadók parancsnokaként Zseljko Raznatovics "Arkan" társaságában személyesen végzett ki foglyokat. A Szerb Demokrata Párt nevű szélsőjobboldali csoport tagjaként tevékeny szerepet játszott a szerb lázadás megszervezésében és ő volt a szakadár Krajinai Szerb Köztársaság (RSK) elnöke is.

A hatodik körözött vádoltt Vlastimir Djordjevics. Őt a koszovói albánok kárára elkövetett emberiesség elleni bűnökkel vádolják. Djordjevics 1997-től a milosvicsi diktatúra bukásáig szerb belügyminiszter-helyettes volt.