72 órás háború készül?

2003.03.09. 14:24
Három nap alatt térdre kényszerítheti a bagdadi rezsimet az a villámháborús terv, amelynek központi eleme az iraki főváros nemzetközi repülőterének elfoglalása. A konzervatív The Sunday Telegraph az általa látott haditervek alapján azt írta, hogy a szövetséges hadvezetés a támadás első óráiban, csaknem ötven éve nem látott légi rajtaütéssel el akarja foglalni a Bagdad mellett lévő Szaddám Nemzetközi Repülőteret, amelyet azután hídfőként használna az iraki főváros belterülete ellen indítandó támadáshoz.
A The Sunday Times szerint Irak egész légiflottát próbál beszerezni vegyi vagy biológiai fegyverek célba juttatására alkalmas kis, pilóta nélküli repülőkből.

A lapnak egy magas rangú katonai parancsnok elmondta: a légi indítású hadműveletek mindig nagyon kockázatosak, s a legutóbbi alkalom, amikor brit katonák így indultak akcióba, az 1956-os szuezi válság volt. Az értesülés szerint a feladatra két légi szállítású amerikai hadosztályt és egy légi szállítású brit dandárt szemeltek ki. Ezek mindegyikének "szakterülete" repülőterek gyors elfoglalása.

Menetrend

Ahogy a bagdadi repülőteret megszállták, hatalmas amerikai-brit páncélos erő indulna a levegőből ledobott inváziós erő felmentésére. Ebben a támadásban egy páncélosokkal megerősített amerikai gyalogos hadosztály és egy brit páncélos dandár venne részt - írta a The Sunday Telegraph.

Az előredobott légi szállítású erőknek az lesz a feladata, hogy a páncélosok megérkezéséig tartsák a repülőteret. Ez előzetes számítások szerint gyenge ellenállás esetén is 72 órába telhet, de ha az amerikai-brit páncélos oszlop erős iraki tűzbe kerül, esetleg vegyi vagy biológiai támadás éri, az érkezés jelentősen késhet - áll a brit lap által felvázolt háborús menetrendben.

A The Sunday Times visszatér azoknak a pilóta nélküli repülőgépeknek az ügyére, amelyekkel ilyen támadást végre lehet hajtani. Már a szombati The Times feltárta, hogy Hans Blix fegyverzeti főellenőr pénteki szóbeli ismertetőjéből kimaradt a beszámoló egy nemrég felfedezett, távirányítású iraki repülőgépről, amely vegyi vagy biológiai hatóanyagokat tud szétszórni.

Blix taktikázik?

A vezető londoni lap szerint Blix a 7,45 méter szárnyfesztávolságú eszköz létét egy másik, a hivatalos pénteki beszámoló után terjeszteni kezdett 173 oldalas jelentés mélyére rejtette.

A The Sunday Times ezt azzal a saját értesüléssel egészítette ki, hogy Irak 300 ilyen repülőgépet próbált beszerezni az utóbbi időben, hozzájuk pedig légi használatra átalakított, a mezőgazdaságban használatos szórófejeket. A vasárnapi brit lap által idézett katonai szakértők szerint az ilyen légi eszközök súlyos veszélyt jelentenek az Irakban harcoló szövetséges erőkre.