Háborús bűnöket gyanít az Amnesty International

MTI
2003.03.27. 09:22
Az Amnesty International csütörtökön nyugtalanságának adott hangot amiatt, hogy "az Irakban szembenálló felek háborús bűncselekményeket követtek el". Az emberi jogi szervezet azonnali és pártatlan vizsgálatot követel polgári személyek halálának tisztázása végett, tekintettel arra a szerdai rakétatámadásra, amely 14 halálos áldozatot követelt egy bagdadi piactéren.

"Egymásnak ellentmondó jelentéseket kaptunk a rakéták eredetéről. Tekintettel a jelen konfliktusban bevetett fegyverek bonyolultságára, a koalíciós erőknek kellene tudniuk számot adni a felhasznált munícióról" - olvasható az AI közleményében.

Az Amnesty International elítélte azt a hétfői incidenst is, amelyben amerikai rakéta talált el egy szíriai polgári személyeket szállító autóbuszt, megölve öt utast. Az AI megítélése szerint ez ugyanúgy háborús bűncselekmény, mint a bagdadi tv-adó ellen intézett rakétatámadás. A szervezet bírálta az iraki felet is, amiért szándékosan lőtt aknagránátokkal polgári személyeket Bászrában, illetve azért, mert polgári épületek közvetlen közelébe telepített katonai objektumokat.