![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Közfelháborodást váltott ki Szerbiában egy interjú
A Kurir című belgrádi bulvárlap interjút közölt egy név nélkül nyilatkozó férfival, aki Dzsó kapitánynak nevezte magát. A szövegből kisderül, hogy az illető tagja volt a Vörössapkás néven ismert titkosszolgálati halálosztagnak (JSO), amelyet a Djindjic-gyilkosság után oszlattak fel, mert kiderült, hogy parancsnokai érintettek a merényletben és más politikai bűntényekben.
Az interjúalany közli, hogy a vörössapkások hamarosan egyenruhájukban jelennek meg a Djindjic gyilkosai felett ítélkező bíróságon. Közli, hogy politikailag igazolt volt a kormányfő meggyilkolása, s nekik, a vörössapkásoknak amúgy nem jelent semmit kioltani egy ember életét. Félelemkeltő az kijelentése is, hogy az osztag létezik, parancsnoka még mindig a merénylet értelmi szerzőjének tartott Milorad Lukovic Legija, aki Szerbiában van.
A morbiditás határát súroló nyilatkozat vihart kavar Szerbiában, ahol még nem csitult a felháborodás amiatt, hogy a múlt héten az osztag hat egykori tagja megjelent a Djindjic-perben eljáró bíróságon a JSO jelképeit ábrázoló pólókban.
A belgrádi Emberi Jogi Jogászbizottság elnöke, Biljana Kovacevic-Vuco szerint az interjú a sajtószabadsággal való "tragikus és megengedhetetlen visszaélés". Ő is úgy látja, hogy amennyiben az ügyészség nem reagál, az biztos jele lesz annak, hogy visszatérnek Szerbiába a legsötétebb idők, amilyenekre még a milosevici korszakban sem volt példa.
A terebélyesedő közfelháborodás ellenére a hivatalos szervek egyelőre nem tesznek lépéseket, nem hallatta a hangját sem a belügyi, sem az igazságügyi minisztérium, s egyetlen szerbiai kormánypolitikus se kommentálta a Kurir interjúját.