Fellebbeztek Hodorkovszkij ítélete ellen

2010.12.31. 12:05
A védők pénteken fellebbeztek a Hodorkovszkij-perben előző nap született súlyos ítélet ellen, amely szerint Mihail Hodorkovszkijra, a Yukos (Jukosz) olajtársaság volt főrészvényesére és üzlettársára, Platon Lebegyevre 13 és fél év börtönbüntetést szabtak ki.

Karina Moszkalenko, Hodorkovszkij ügyvédje arról tájékoztatta az újságírókat, hogy - miután még nincs birtokában a csütörtöki ítélet teljes szövegének, sem pedig a bírósági akták másolatának - előzetes panaszt tett, amelyben felsorolta a per során történt "döntő jelentőségű jogsértéseket". Az ügyvéd jelezte, hogy a dokumentumok birtokában kiszélesítik a most beadott, kilencoldalas fellebbezésüket.

Az ügyvédnő közölte, hogy az ítéletet 10 napon belül lehet megfellebbezni, de miután ennek az időszaknak a nagy része ünnepnapokra esik, a fellebbezést csak pénteken vagy január 11-én lehetett benyújtani. "Hogy ne az utolsó napra halasszuk, ma én és Jelena Lipcer, Platon Lebegyev ügyvédje egységes fellebbezést nyújtottunk be a moszkvai városi bíróságon" - mondta.

Hodorkovszkijt, Oroszország egykor leggazdagabb emberét több millió tonnányi kőolaj ellopásában és 23,5 milliárd dollár tisztára mosásában találták bűnösnek. Hodorkovszkijt és üzlettársát, Lebegyevet 2005-ben, első perükben 8 év szabadságvesztésre ítélték, amely a jövő évben fog lejárni.

A mostani, második perükben hozott ítélethez hozzászámították azt a fél évet, amely az első ítélet alapján még hátravan. Emellett azt az időt is beszámították nekik, amelyet előzetes letartóztatásban töltöttek, így 2017-ben szabadulhatnak.