Izrael hadrendbe állította rakétaelhárító védelmi rendszerének első elemét
Izrael vasárnap kísérleti jelleggel hadrendbe állította a palesztin rakéták elhárítására hivatott, hazai gyártású védelmi rendszer, a Vaskupola (Iron Dome) első elemét a Negev-sivatagban lévő Beér-Seva mellett. Az esemény alkalmából Benjámin Netanjahu miniszterelnök figyelmeztette az izraelieket arra, hogy a Vaskupola nem fog teljes, vagy átfogó védelmet nyújtani. A rakétaveszélyre adott igazi válasz a kormányfő szerint "a támadó és védelmi eszközök kombinációja, amely a kormány és a lakosság szilárd eltökéltségével párosul".
A Vaskupola alkotja az izraeli légvédelmi rakétarendszer alsó szintjét: feladata, hogy egy teherautó méretű indítóállásról elindított radarvezérlésű rakétákkal a levegőben megsemmisítse az 5 és 70 kilométer közötti hatótávolságú rakétákat. Ilyen fegyvereket használnak a Gázai övezetben tevékenykedő szélsőséges palesztin csoportok, valamint a libanoni Hezbollah síita szervezet Izrael északi határán. A jövő héten Askelon közelében egy másik, a Vaskupola rendszerhez tartozó üteget is hadrendbe állítanak. Szakértők szerint egy üteg mintegy 50 millió dollárba, egy-egy rakéta elfogása pedig 25 ezer dollárba kerül.