Izrael rakétaüteget telepít Egyiptomhoz

2012.07.12. 06:28

Izrael szerdán közölte, hogy legdélibb városába, az Egyiptomi határ mellé telepítette Vaskupola elnevezésű rakétavédelmi rendszerének egyik ütegét, válaszul a határ egyiptomi oldaláról érkező támadásokra.

Az izraeli híradások szerint ez az első alkalom, hogy az egyiptomi-izraeli-jordániai hármas határnál fekvő Eilat közelébe telepítenek azokból az elfogó rakétákból, amelyeket eddig a Gázai övezetből kiinduló palesztin rakétatámadások elhárítására használtak. A hírt az izraeli hadsereg szóvivője is megerősítette. Egy név nélkül nyilatkozó illetékes szerint az eilati telepítés hétfőn már meg is történt.

Az amerikai finanszírozással Izraelben kifejlesztett Vaskupola rakétái képesek arra, hogy a levegőben megsemmisítsék az Izraelre rendszeresen kilőtt aknavetőgránátokat és Katyusa típusú, 5-70 kilométer hatótávolságú rakétákat.

Az ország egyiptomi határa mentén a Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt tavaly februárban megdöntő népfelkelés óta szaporodtak meg a fegyveres incidensek. Idén két, a határ egyiptomi oldaláról indított rakéta csapódott már be Eilatban, igaz áldozatokat egyik eset sem követelt. Egyiptom tagadta, hogy a rakétákat az ő területéről lőtték volna ki.

Júniusban egy ismeretlen fegyveres lépte át a határt és ölt meg egy izraeli munkást. Tavaly augusztusban pedig nyolc embert lőttek le merénylők Eilattól 20 kilométerre északra egy autóbusz, egy személygépkocsi és egy katonai járőr elleni összehangolt akcióban.