Gotovina hajlandó feladni magát

MTI
2005.10.04. 16:09
A háborús bűnök vádjával körözött Ante Gotovina horvát tábornok hajlandó feladni magát a hágai Nemzetközi Törvényszéknek, ha hazájában állítják bíróság elé - jelentette be egyik ügyvédje, Luka Misetic. "Gotovina tábornok mindig azon az állásponton volt, hogy hajlandó Horvátországban bíróság elé állni, és bizonyos vagyok abban, hogy ezt a megoldást most is elfogadná" - mondta Misetic a horvát állami televíziónak adott interjújában.

A tv amiatt kérdezte meg az ügyvédet, hogy hétfőn a hágai törvényszék főügyésze, Carla Del Ponte Zágráb néhány hét óta tartó "teljes együttműködéséről" számolt be, majd ennek hatására az Európai Unió hétfőn este megkezdte Horvátországgal a csatlakozási tárgyalásokat.

A törvényszék főügyésze korábban rendre elutasította Gotovinának azt a feltételét, amelyet Misetic most ismertetett. A tábornok ügyvédjei legutóbb januárban tettek olyan ajánlatot, amelyben ragaszkodtak ehhez a feltételhez. A tábornok attól tart, hogy ha Hágában állítanák bíróság elé, akkor az eljárás nem volna igazságos.

Gotovina ellen a törvényszék 2001-ben emelt vádat háborús bűncselekmények miatt, amelyeket állítólag a horvátországi szerbek ellen követett el az 1991-95-ös horvát-szerb háborúban.