A bevándorlási törvény szigorítása ellen tüntettek Párizsban

MTI
2006.05.13. 19:37
A rendőrség szerint tizenegyezren, a szervezők szerint harmincötezren vonultak az utcára a a bevándorlási törvény tervezett szigorítása ellen tiltakozva, vagyis kétszer annyian, mint a legutóbbi alkalommal, április 29-én. A tiltakozást szakszervezeti szövetségek szervezték, és leginkább a baloldali pártok támogatták.

A Nicolas Sarkozy belügyminiszter nevéhez fűződő törvénytervezet az elszenvedett bevándorlást, azaz a családegyesítéssel Franciaországba érkezőket kívánja szigorúbban ellenőrizni, s megszünteti az országban tíz éve illegálisan élőknek eddig automatikusan járó tartózkodási engedély kiadását. Sarkozy a jelenleg a Franciaországba érkező bevándorlók alig hat százalékát jelentő, képzett munkaerőt kívánja előnyben részesíteni. Közülük is a legkiválóbbak, a kutatók kompetencia és tehetség címen külön, három évre szóló tartózkodási engedéllyel fognak rendelkezni.

"Nem lesz kevesebb bevándorló, viszont ezrekkel több illegális bevándorló érkezik majd" - érveltek szocialista ellenzéki politikusok. A baloldali ellenzék mindenekelőtt a képességek és tehetség alapján kiaadandó tartózkodási engedélyek ötlete ellen tiltakozik, véleményük szerint ez sérti az emberi jogokat, és "agyelszívásként" hat majd a fejlődő országokban. A részben már jóváhagyott javaslat alsóházi zárószavazása várhatóan kedden lesz, a szenátus elé pedig június első hetében kerülhet az indítvány.