A szerb igazságügyhöz került Képíró Sándor aktája

MTI
2006.11.09. 17:12

A szerb külügyminisztérium a nácivadász Simon Wiesenthal Központ által háborús bűnökkel vádolt három személyre - köztük a Budapesten élő Képíró Sándorra - vonatkozó iratokat továbbított csütörtökön a belgrádi igazságügyi tárcának.

A külügyminisztérium közleménye szerint a vonatkozó iratokat Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának igazgatója adta át nemrégiben Vuk Draskovic szerb külügyminiszternek Jeruzsálemben. A nácivadász szervezet Képíró Sándor mellett az Ausztriában élő Milivoj Asnert és az Argentínában élő Ivo Rojnicát vádolja azzal, hogy a II. világháború idején háborús bűnöket követtek el.

A belgrádi külügyi tárca közleményében hangsúlyozta, hogy a három személy bíróság elé állítása elsősorban a horvát (Asner és Rojnica horvát nemzetiségű) és a magyar igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozik, de a szerbébe is, mert a bűncselekményeket a (volt) Jugoszláv Királyság területén követték el, amelynek Szerbia is részét képezte.

A jelenleg 92 éves Képíró Sándor az 1942-es újvidéki mészárlásokban csendőrként, valamint az 1944-es délvidéki deportálásban csendőr századosként tevékenykedett. Felelősség terheli az áldozatokért csakúgy, mint az 1944-es deportálásokban vállalt szerepéért - mondta szeptember végi budapesti látogatásán Efraim Zuroff.