![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Ellenzékieket állítanak elő Belgrádban
A Beta belgrádi hírügynökség szerint a szerbiai Kragujevacban a rendőrség kora délután előállított 23 személyt az Otpor (Ellenállás) ellenzéki diákmozgalom aktivistáiból, ellenzéki párthívekből, valamint újságírókból álló csoportot, köztük néhány fiatalkorú személyt is. A rendőrök ily módon az Otpor által "Jó nap a terrorizmusra" jelszóval a város főterére meghirdetett akció lebonyolítását gátolták meg, amely valójában egy futballmérkőzés lett volna. Az előállított személyeket néhány órás "tájékozódó beszélgetés" után, kora este elengedték. Két szerb ellenzéki párt, a Szociáldemokrácia és Demokratikus Szerbiáért Mozgalom (PDS) közleményben tiltakozott az ellenzéki hívek előállítása miatt. A Momcilo Perisic volt jugoszláv vezérkari főnök vezette PDS úgy vélte: az eset rámutat arra, hogy a hatóságok miként alkalmazzák majd a tervezett terrorizmus ellenes törvényt.