![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Észak-Korea az ASEAN-fórumon
Az észak-koreai külügyminiszter csatlakozott kollégáihoz a Délkelet-Ázsia Nemzetek Szövetségének (ASEAN) bangkoki fórumán. Ez az első alkalom, hogy a sztálinista ország képviselője részt vesz a regionális megbeszéléseken, amik kedden biztonsági kérdésekről folytak. A külügyminiszter dél-koreai kollégájával is tárgyalt a két ország megbékélésének felgyorsításáról. Szóba került az is, hogy a külügyminiszter később találkozik Madeleine Albrighttal, az amerikai diplomácia vezetőjével, Amerikát ugyanis aggasztja Észak-Korea elhúzódó rakéta- és atomfegyverprogramja. A regionális találkozón - amin több mint húsz ország, köztük Oroszország és az USA is képviselteti magát évente - Igor Ivanov orosz külügyminiszter korábban elmondta, hogy Kim Dzsong-Il észak-koreai vezető hamarosan Moszkvába látogat.