Árpád
-2 °C
4 °C

Törvényt módosítanak az írek a Magyarországon gázoló sofőr miatt

2008.03.28. 18:09
Jogszabály-módosítást kezdeményez az ír kormány a Leányfalun 2000-ben halálos gázolást elkövető sofőr miatt. A Magyarországon elítélt férfi ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsot az ír hatóságok elutasították. A buszmegállóban halálra gázolt két gyermek édesapja pénteken a budapesti rendészeti minisztérium előtt tüntetett.

Jogszabálymódosításra készül az ír kormány, hogy az ír bíróságok a jövőben ne tudjanak kibújni az olyan esetekben a felelősség érvényesítése alól, mint annak az írországi férfinak az esete, aki még 2000-ben két kisgyereket halálra gázolt Leányfalun - jelentette be Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Brian Lenihannal, ír partnerével.

Draskovics Tibor sajtótájékoztatóján elmondta: "Még nem megítélhető, hogy az az eljárás, amelyet az ír kormány kezdeményezni fog, erre az ügyre kihat-e, ezt nem tudom." A magyar kormány uniós elfogatóparancsot adhat ki az ír gázolóra. Ha a gázoló bármelyik tagállam határát átlépi, ahol határellenőrzés van, elvileg őt el kell fogni és a magyar hatóságok számára át kell adni - mutatott rá Draskovics Tibor.

Az ír kormány sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt - mutatott rá Draskovics Tibor majd hozzátette: kérésére az ír miniszter szombaton találkozik a két elgázolt kislány családjával, hogy személyesen is kifejezhesse részvétét.

Az elgázolt kislányok édesapja pénteken reggel demonstrációt szervezett az Igazságügyi és Rendészeti minisztérium elé. A tüntetés végén egy petíciót adott át Draskovics Tibornak. A petícióban emlékeztetett rá: 2000. április 9-én Francis Tobin Ciarán ír állampolgár a 11-es úthoz tartozó járdán halálra gázolt két kisgyereket Leányfaluban. A férfi egy biztosítótársaság magyarországi igazgatója volt.

A magyar bíróság 2002 októberi jogerős ítélete szerint a férfinak három évet kell fogházban töltenie, feltételes szabadon bocsátását legkorábban 18 hónap letöltése után engedélyezik. A jogerős ítéletet azonban az elítélt külföldre távozása miatt a mai napig nem hajtották végre. A magyar hatóság 2005 októberében kibocsátott nemzetközi elfogatóparancsát az ír bíróság megvizsgálta, és másodfokon jogerősen elutasította.

A petíció aláírói többek között arra várnak választ a minisztertől, milyen feltételekhez kötötték, hogy a férfi 2000 szeptemberében 500 ezer forint óvadék ellenében egy családi eseményre visszatérhessen Írországba. Választ várnak arra is, hogy a férfi milyen engedéllyel távozhatott végleg az országból 2000 novemberében, miután magyarországi munkája befejeződött.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?