Nagyszabású légitámadás Irak ellen

2002.09.06. 13:35
Száz amerikai és brit harcigép intézett támadást egy iraki légvédelmi bázis ellen. A bombázás feltehetően a szövetségesek különleges alakulatainak iraki bevetését készítette elő. Az irakiak szerint az amerikaiak polgári célpontokat támadtak és az ország északi részét is bombázták.
Mintegy száz harci gép bombázott csütörtökön egy iraki légvédelmi létesítményt Irak nyugati részén. Az amerikai és a brit repülők az elmúlt négy év legsúlosabb támadását intézték az ország ellen - írja a Daily Telegraph. A lap véleménye szerint a támadás a különleges erők iraki bevetését készítette elő.

Előkészítették a terepet

A légicsapások célja a brit újság szerint az iraki légvédelem megsemmisítése lenne; ez ugyanis lehetővé tenné, hogy a különleges erők helikopterei iraki területre behatolva bemérjék és elpusztítsák az iraki Scud rakéták kilövőállásait, mielőtt néhány hónap múlva esetleg megindítják a támadást.

A csütörtöki akcióról az amerikai hadsereg annyit közölt, hogy amerikai és brit harci gépek légvédelmi létesítményeket bombáztak egy Bagdadtól 390 kilométerre délnyugatra lévő iraki katonai repülőtéren. A hadsereg közleménye "ellenséges iraki cselekményekre adott válaszként" tüntette fel a bevetést.

Elmenekültek

Egy iraki katonai szóvivő szerint az amerikai és a brit légierő polgári célpontokat támadott, a légicsapás nem követelt áldozatokat. A nyugati szövetségesek légiereje egy másik bevetés során észak-iraki tartományokat, falvakat bombázott, majd a harci gépek "elmenekültek" az iraki légvédelem tüze elől - közölte a szóvivő.

Az 1991-es öbölháború után az Egyesült Államok és Nagy-Britannia Irak északi és déli részén repüléstilalmi övezeteket alakított ki az északon élő kurd, illetve a déli területeken megtelepedett síita lakosság védelmére. Az övezetekben szinte mindennaposak az incidensek.

Lezuhant egy amerikai helikopter

Lezuhant az amerikai haditengerészet egyik helikoptere pénteken a Perzsa-öbölben: egy amerikai operatőr meghalt, négy tengerész könnyebben megsérült. Az amerikai haditengerészet nem közölte az áldozat kilétét és azt sem, melyik televíziós hálózatnak dolgozott, amíg nem sikerül értesíteniük a legközelebbi hozzátartozókat.

A haditengerészet vizsgálja az SH-60 típusú gép lezuhanásának okait. A bahreini központú 5. flotta az Irak elleni embargó érvényesítésében segít: megállítanak minden olyan teherhajót, amelyet iraki olaj illegális szállításával gyanúsítanak.

Blair véres árat fizetne
Tony Blair akár "véres árat" is hajlandó fizetni azért, hogy fenntarthassa különleges viszonyát az Egyesült Államokkal. Az USA-barát külpolitikájáért sokat kritizált brit miniszterelnök azonban a BBC-nek adott interjú további részében már finomított a fenti szavak élén. Kijelentette, fontos, hogy az USA tudja, számíthat Nagy-Britanniára, de azt sem szabad elfelejteni, hogy országa külpolitikáját a szuverén döntések határozzák meg. Nem támogatnának olyan beavatkozást, amit nem tartanak megalapozottnak. Elemzők szerint azonban így sem sok kétség maradt afelől, hogy Nagy-Britannia részt venne e egy esetleges katonai akcióban.