Tömegsír Dél-Irakban

2003.04.05. 17:21
Szombat délutáni brit jelentések szerint haláltábor lehetett az az elhagyatott dél-iraki katonai létesítmény, ahol aznap a bit hadsereg egységei több száz megcsonkított és kivégzett ember maradványaira bukkantak.
Az Irakban harcoló brit erők parancsnoksága szombaton számolt be arról, hogy a Bászra környékén mozgó brit alakulatok az egyik környékbeli város, Zubeir külterületén találták meg az átalakított támaszpontot. A csontok, katonai egyenruhák foszlányaival együtt, lezáratlan kartondobozok hosszú sorában és zsákokban voltak.

Már az első vizsgálatokból egyértelműen kitűnt, hogy a több száz áldozat többségét főbelövéssel kivégezték. A helyiségeket átkutató brit katonák kivégzéseket ábrázoló fotókat is találtak.

A BBC helyszíni tudósítása szerint a csontokkal teli raktárépület mellett börtönnek tűnő létesítmény áll, benne cellákkal, amelyek mennyezetéről fémkampók lógnak; a falon Szaddám Huszein iraki elnök portréja függ. Az udvaron lövedékektől lyuggatott téglafal, előtte mintegy 30 centiméter magas emelvény van.

Az épületegyüttest vizsgáló brit katonák egyike azt mondta, hogy valószínűleg haláltáborra bukkantak. A helyszínen talált dokumentáció arra utal, hogy a kivégzőhely a 80-as évek közepén működhetett.

A londoni rádió tudósítójának jelenése szerint a zubeiri létesítményt felfedező brit alakulatok először beengedték a velük tartó néhány újságírót, majd amikor kezdett nyilvánvalóvá válni a felfedezés jelentősége, a katonák mindenkit kitereltek az épületekből.

A bit alakulat rangidős tisztje közölte, hogy tömegsírnak nyilvánította a helyszínt.