Blair szomorú a koronatanú halála miatt

2003.07.19. 10:41
Az ismeretlen körülmények közt elhunyt fegyverzetszakétő lehetett a kormányt terhelő információk kiszivárogtatója. Blair tragédiát emleget, az ellenzék a kormányfő hazatérését követeli.
Szörnyű tragédiának nevezte a Tokióban tartózkodó Tony Blair brit kormányfő David Kelly professzor, fegyverzetszakértő halálát, és független vizsgálatot ígért az ügyben.

Kelly professzornak, vezető brit mikrobiológiai szakértőnek, az iraki háborúval kapcsolatos brit parlamenti vizsgálat egyik koronatanújának pénteken megtalált holttestét hivatalosan még nem azonosították, de hírügynökségi jelentések szerint nem fér kétség ahhoz, hogy ő a halott.

A forrás

Tony Blair
Az eset, amely Blair eddigi hatéves kormányzása során a legsúlyosabb belpolitikai válságnak bizonyulhat, éles bírálatokat váltott ki a brit sajtóban, és beárnyékolja a miniszterelnök most kezdett hatnapos ázsiai körútját - jegyzi meg az AFP francia hírügynökség.

Az eset súlyát jelzi, hogy David Kelly professzort tartják Andrew Gilligan informátorának. A BBC-tudósító ezen információk alapján tette májusban a kormány és a médium összetűzését kiváltó kijelentését, miszerint a Blair az iraki háború előtt igyekezett "szexisebbé" tenni a fegyveres beavatkozás megalapozásához összegyűjtött hírszerzési értesüléseket, főleg annak az állításnak az előtérbe helyezésével, hogy az iraki tömegpusztító fegyverek akkoriban 45 perces bevetési készültségben voltak.

Ugyanakkor Kelly a héten egy vizsgálóbizottság előtt tagadta, hogy ő lett volna ezen információk forrása, habár elismerte, beszélt Gilligannel.

Szomorúság

"Mélységes szomorúságot érzek David Kelly és családja iránt - mondta Blair szombaton az üggyel kapcsolatos egyetlen eddigi nyilatkozatában. - Most mindenesetre a szokásos eljárásra és egy független vizsgálatra van szükség a megfelelő formában, s úgy gondolom, ezek lehetővé teszik a tények megállapítását."

"Remélem, félretehetjük majd a találgatásokat, az állításokat és ellenállításokat, hagyva, hogy a folyamat a maga útján haladjon - folytatta a japán fővárosban tartózkodó kormányfő. - Addig is mindannyiunknak, a politikai vezetőknek és a médiumoknak egyaránt bizonyos tiszteletet és visszafogottságot kell tanúsítanunk."

A brit ellenzék a miniszterelnök azonnali hazatérését és átfogó vizsgálat megindítását követeli.