Előd
6 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Kína öt éven belül megtámadhatja Tajvant

2007.03.08. 10:50
Tajvan de jure Kína része, de facto azonban évtizedek óta önálló államként létezik. Kína sohasem nézte jószemmel ezt az állapotot, és sohasem mondott le az egy Kína elv érvényesítéséről. Ha más mód nincs, és módjában áll, akár katonai erőszakkal is. A robbanásszerű kinai gazdasági fejlődés a kínai néphadseregen is meglátszik, annyira, hogy a pekingi olimpia után néhány évvel számítani lehet egy tajvani háborúra. Hacsak.

Tajvan a kínai polgárháború végén, a Kuomintang szigetre szorulása után került az amerikai érdekszférába. Csang Kaj-sek és másfél millió híve 1949-ben a kommunista csapatok elől egyszerűen átmenekült az amerikai katonai megszállás alatt álló szigetre. Azóta Peking folyamatosan jogot formált Tajvanra. Furcsa ketősség áll fenn: az államok többsége de jure nem ismeri el Tajvant önálló országnak, és csak Pekinggel tart fenn diplomáciai kapcsolatokat. De facto azonban a legtöbb fejlett ország kiterjedt gazdasági kapcsolatokat ápol Tajvannal. Vagyis amíg a XX. század végén a Peking által óhajtott és követelt „egy Kína” elvet minden külföldi hatalom elfogadta, a gyakorlatban Tajvan önálló államisága érvényesült.

Ebből a kettősségből Kínának egyre inkább elege van. Peking 1949 óta többször bejelentette, hogy a katonai erő alkalmazásától sem riad vissza, hogy ezt a szerinte törvénytelen állapotot megszüntesse, és ragaszkodik ahhoz, hogy Tajvan ismerje el az „egy Kína ” elvet, miközben Tajvan tárgyalni sem hajlandó Kínával, amíg az nem demokratikus ország.

A Tajvan-kérdés miatt egyre nőtt Peking és Washington ellentéte is, és a politikai szembenállás a Tajvani-szorosban a katonai konfliktus lehetőségét is magában hordozza. A hidegháború után elsőként komolyabban az 1996. márciusi tajvani elnökválasztások alatt nőtt meg a katonai feszültség a Tajvani-szorosban. A kínai hadsereg demonstratív felvonulást tartott, Washington pedig két amerikai repülőgép-anyahajót vezényelt a térségbe.


U.S.S Independence repülőgép-anyahajót 1996-ban vezényelték a térségbe

A 2004-es tajvani elnökválasztások idején Peking már korszerű atom-tengeralattjárókat, légi utántöltő gépeket, rádióadásokat blokkoló berendezéseket és új típusú rakétákat vonultatott fel a Tajvani-szoros nyugati részén. A kínai légierő és haditengerészet azt gyakorolta, hogy hogyan veheti át az ellenőrzést a szorosban még akkor is, ha Tajvan segítségére siet egy nagyhatalom.

Tönkreverni az egész kínai haderőt

Az 1990-es években Kínának még nem volt meg a kellő ereje ahhoz, hogy ráerőszakolja politikai akaratát Tajvanra, de még ahhoz sem, hogy sikeres katonai inváziót indítson ellene. Még annak ellenére sem, hogy a 375 ezer fős tajvani hadsereggel szemben a kínai hadsereg létszáma még minidg 2,5 millió fő volt 2000-ben, és a harckocsik, páncélozott harcjárművek, tüzérségi eszközök, repülőgépek, tengeralattjárók számában legalább háromszoros volt a szárazföldi Kína fölénye, azaz megvolt a sikeres támadáshoz szükséges 3:1 arány.

A kínai néphadsereg fölénye azonban csak csalóka mennyiségi fölény volt. A két hadsereg között ugyanis óriási minőségi különbségek voltak az 1990-es években. Még 2000-ben is a 23 milliós lakosságú Tajvan katonai költségvetése alig maradt el a majdnem 1,3 milliárdos szárazföldi Kína katonai költségvetése mögött. Különösen nagy volt Kína lemaradása a légierő és haditengerészet területén, márpedig ez az a két haderőnem döntene el egy katonai konfliktust a Tajvani-szorosban.

Valójában Pekingnek 1949-től az ezredfordulóig a legkisebb esélye sem lett volna egy Tajvan elleni katonai konfliktusban. Amerika egyik legfontosabb távol-keleti pillére, Tajvan így a hidegháború után teljes katonai biztonságban lehetett, sőt ez a biztonság sok szakértő szerint az 1990-es években még fokozódott is. A katonai elemzők többsége még az ezredfordulón is azon a véleményen volt, hogy Kína a XXI. század első évtizedeiben aligha lesz képes a sziget megszállására, sőt a tajvani haderő önmagában képes feltartóztatni és tönkreverni az egész kínai haderőt.

És ott volt Tajvan legfontosabb katonai, politikai és gazdasági szövetségese, az a Egyesült Államok, amely a hidegháború vége óta egyértelműen hegemón szerepre tett szert az egész eurázsiai peremvidéken. Az Egyesült Államok pedig többször kijelentette, hogy egy kínai támadás esetén megvédi a szigetországot.

Felborul a katonai helyzet

Az elmúlt tíz évben azonban drámai változások kezdődtek a Tajvani-szorosban, a katonai erőviszonyok az 1990-es évek végétől kezdve módosulni kezdtek. Kína az elmúlt majdnem harminc évben átlagosan 8 százalék körüli éves GDP-növekedést produkált, 1980 és 2006 között megnyolcszorozta GDP-jét. Az óriási gazdasági növekedés lehetővé tette, hogy Kína jelentősen fejlessze haderejét is, úgy, hogy közben az 1987-es 4,2 millióról 2006-ra 2,3 millió alá, azaz majdnem a felére csökkentette hadseregének létszámát.


Ez a létszámcsökkenés jelentős technikai fejlesztésekkel párosult. Az elmúlt 10 évben rendszerbe állt modern – elsősorban orosz – haditechnikai eszközök jelentősen növelték a néphadsereg csapásmérő képességét. Peking megértette, hogy a Tajvan elleni invázió kulcsa az erős kínai légierő megteremtése; az elmúlt években modern repülőgépeinek a számát – nem számítva a régi repülőgépek felújítását – 400 darabra növelte. Egyértelmű volt az is, hogy Kína előbb-utóbb megteremti a saját modern hadigazdaságát. A kínai hadiipar az ezredfordulóra két harmadik generációs vadászgépet fejlesztett ki részben saját erőből, részben vett vagy „elcsent” technikák beépítésével: a J-10-es és JH-7-es vadászgépeket.

Tajvan viszont az elmúlt években szinte semmit sem költött új fegyverekre. Annak ellenére sem, hogy a szigetország az ezredfordulón hivatalosan meghirdette, hogy a 2000 és 2010 közötti időszakban 50 milliárd dollárral növeli a katonai költségvetését. Az új haditechnika beszerzése azóta is késik, elsősorban költségvetési gondok, másodsorban a tajvani ellenzék egyet nem értése miatt.

Egyébként több nyugati szakértő szerint a kínai katonai költségvetés a hivatalos érték többszörösét is elérheti, hiszen nincsenek benne a kutatási, fejlesztési, infrastrukturális kiadások, de még a katonai nyugdíjak sem. Nem hivatalos adatok, például a Pentagon becslése alapján a kínai katonai költségvetés 2006-ban meghaladta a 90 milliárd dollárt. 2005-re az USA után a Kínai Népköztársaság rendelkezett elméletileg a Föld második legütőképesebb hadseregével. A tajvani haderő még az első tízben sem volt benne. Ez persze nem sokat jelent, a világ legerősebb hadseregét szedettvedett lázadók kötik le Irakban és Afganisztánban, a harmadik legerősebb hadsereg, az izraeli pedig eg tízezer fős gerillahadsereget sem tudott legyőzni Libanonban.
(A kínai–tajvani fegyverkezési verseny >>>>>)