Kína öt éven belül megtámadhatja Tajvant

A Föld pusztulása

Bármelyik megoldással kísérletezik is Peking, az biztosnak látszik, hogy ha Washington nem bírálja felül radikálisan térségbeli politikáját, a háború a Tajvani-szorosban elkerülhetetlen, éveken belül. Jelenleg úgy tűnik, hogy Peking a katonai akcióval még néhány évet kivár, időt hagyva a hadseregének a további fejlődésre. A tajvani védelmi miniszterhelyettes 2004-ben a kínai támadás időpontját a 2006 és 2008 közötti időszakra becsülte, szerinte ekorra a kínai néphadsereg már meggyőző légi és tengeri fölénnyel fog rendelkezni, és elég erős lesz egy amerikai beavatkozás elhárítására is.

Fontos szempont, hogy 2008-ban az olimpiát Kínában rendezik, Peking addig nyugalmat akar, így elképzelhető, hogy a kínai vezetés 2008 utánra halasztja „a tajvani kérdés rendezését.” 2010-2015-re viszont Kína gazdasági, katonai és politikai ereje olyan mértékben meg fog nőni, hogy Peking egyszerűen nem lesz hajlandó tovább várni, már csak a kiépülő amerikai rakétavédelmi pajzs (NMD) miatt sem.

Ha Kína megtámadja Tajvant, az Egyesült Államoknak szembe kell néznie korábbi ígéreteivel. Ha Washington meg akarja védeni Tajvant, ahogy azt Bush elnök 2001-ben jelezte, akkor a diplomáciai segítség és a fegyverszállítások mellett katonailag is be kell avatkoznia. Ez azonban nukleáris háborút jelent, amit Amerika még a kínainál sokkal gyengébb nukleáris ütőerővel rendelkező államokkal sem kockáztathatna.

Ha Peking a 2010-re rendelkezésre álló 124 atomtöltetű interkontinentális rakétáját bevetné az Egyesült Államok ellen, az csaknem az egész amerikai népesség halálát, az amerikai gazdaság szétesését, vagyis Amerika világhatalmának végét jelentené. Kína a válaszcsapások sorozatában teljesen elpusztulna, de ez egyben valószínűleg a Föld pusztulását is jelentené. Tehát ettől az eshetőségtől a kölcsönös elpusztítás fenyegetése miatt akár el is tekinthetünk.

Kínát nem lehet elszigetelni

Az Egyesült Államoknak jogalapja sem lenne a beavatkozásra, hiszen Tajvan a nemzetközi jog szerint Kína része, ráadásul egy amerikai katonai akcióra az ENSZ Biztonsági Tanácsának is rá kellene bólintania, ami lehetetlen, hiszen itt Kínának – és Oroszországnak is – vétójoga van.

Kína mindenesetre nem riad vissza az amerikai katonai beavatkozástól sem. A kínai katonai szakértők azt állítják, hogy a térségben állomásozó – 2006-ben mintegy 85 ezer fős – amerikai csapatok nem olyan erősek, mint állítják. Kína ausztráliai nagykövete 1999-ben egyenesen kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak nem lenne szabad beavatkoznia Kína és Tajvan vitájába, mert Washington csendes-óceáni szövetségesei, különösen Japán vagy Ausztrália egy jugoszláviai NATO-támadáshoz hasonló beavatkozásban nem fognak Amerika oldalán harcba szállni.

Afganisztán és Irak mellett – Irakban jelenleg 160 ezer fős amerikai kontingens tartózkodik, még logisztikai ellátása is komoly probléma – ráadásul más sem hiányzik Washingtonnak, mint egy újabb, még nagyobb háború, melynek a hatásai kiszámíthatatlanok nemcsak az ázsiai és a csendes-óceániai térségre, de magára az amerikai földrészre is. Maradna tehát Washingtonnak a tiltakozás, illetve annak a tétlen szemlélése, ahogy Kína megszállja a szigetet.

El tudja-e szigetelni Kínát mint agresszort a Nyugat, ha megtámadná Tajvant? Ma már kétségkívül nem. Kína az 1990-es évek végére vásárlóerő-paritáson számolva a világ második legnagyobb gazdaságává vált. Az évtized végére nem volt olyan nagyobb multinacionális cég amely megengedhette volna magának a kínai piacról való távolmaradást. Az ezredfordulón már több mint 340 ezer külföldi cég volt jelen Kínában.

A kínaiak 2005-ben több tévét, hűtőgépet és mobiltelefont vásároltak, mint az amerikai polgárok. Az ázsiai óriás gazdasága 2003-ban 258 millió tonna acélt használt fel. Az USA 104 milliót. Az ipar és a lakosság szénigénye együttesen negyven százalékkal múlta felül az amerikait. Kína 2006-ra az USA mögött a világ második legnagyobb olajimportőre, és a második legnagyobb energiafogyasztó a világon. Erre az időre Kína lett a legnagyobb működőtőke-befogadó országgá.

Az ezermilliárdos kínai jegybanki tartalék a legnagyobb a világon. (Ha a kínai jegybank elkezd megszabadulni a dollártartalékaitól, az könnyen az amerikai valuta teljes összeomlását hozhatja.) A kínai export 2006-ban meghaladta a 970 milliárd dollárt, és ezzel Peking a világ legnagyobb exportőre lett; nemcsak a hagyományos exportcikkekből – ruházat, játékok stb. – exportált többet, mint az USA, hanem már információtechnológiai termékekből is. A kínai külkereskedelmi aktívum 2006-ban elérte a 250 milliárd dollárt, a folyó fizetési mérleg a többlete meghaladta a GDP 10 százalékát. Az óriási amerikai költségvetési hiányt is jórészt Kína finanszírozza, 2006-ban 345 milliárd dollár értékű amerikai államkincstárjegy volt kínai kézen.

Kínát ma már nem lehet késő elszigetelni. 2012-re vásárlóerő-paritáson számolva Kína válik a világ legnagyobb gazdaságává. Kína nélkül ma már az egész világgazdaság összeomlana.

Amerika komoly bajban van a Távol-Keleten. Oroszország, Irán és Kína közül Kína „Kínán belül” tartása fog a leghamarabb robbanni. Kína hamarosan érvényesíteni próbálja akaratát Tajvan felett, diplomáciailag nem megy, erővel. Tajvan elvesztése azonban a távol-keleti pax americana robbanáspontját jelentheti, és azt is, hogy az amerikai globális hegemónia napjai meg vannak számlálva. Washington szégyenteljes tétlenkedése Tajvannál beláthatatlan következményekkel fog járni.

Tajvant oda kell adni

A katonai beavatkozás mellett Kínának jó esélye van arra, hogy a egyszerűen gazdaságilag fűzze magához Tajvant, majd a gazdasági kötődést kihasználva a politikai újraegyesülést is véghez vigye. Kína növekvő ereje a tajvani kemény irányvonal átértékelését is meghozta. A Kína-párti tábor ereje folyamatosan nő Tajvanon. A 2004. márciusi elnökválasztáson Csen Suj-pien a 13 millió szavazatot figyelembe véve mindössze 0,2 százalékos többséggel, alig 30 ezer szavazattal nyert a Kína-barát Koumintang vezetője, Lien Chan előtt.

A 2004 decemberi parlamenti választások a függetlenségpárti erők vereségét és a Kínával békülékeny Kuomintang és szatellitpártja győzelmét hozták. A Kuomintang parlamenti többségére támaszkodva aztán – habár a tajvani alkotmány szerint a kormányt az elnök nevezi ki – 2005-től folyamatosan blokkolta a Kínát irritáló újabb amerikai haditechnikai eszközök beszerzését.

A Koumintang és maga Peking is számíthat az egyesítés ügyében a tajvani közvélemény támogatására. Habár a tajvaniak többsége még 2006 elején is a status quo megőrzése mellett volt, ez a többség gyorsan elfogyhat, különösen egy elhúzódó gazdasági recesszió alatt. A lakosság reagálása egy nagyobb háborúval fenyegető konfliktus előtt is kiszámíthatatlan, elképzelhető, hogy a polgárok a tajpeji kormányzat ellen fordulnak, mondván, ahelyett, hogy háborúznánk, fűzzük szorosabbra kapcsolatainkat az anyaországgal.

Ezek a körülmények Pekingnek kedveznek, és az sem kizárt, hogy Kína - Amerika akarata ellenére - katonai erőt nem is alkalmazva, politikai és gazdasági eszközökkel éri el a sziget visszacsatolását.