Kiszabadítottak egy hajót a kalózok fogságából
A területi szomáliai fegyveres erők kiszabadítottak egy hétfőn elrabolt kereskedőhajót, és letartóztattak hét kalózt az Adeni-öbölben, közölte hivatalos forrásra hivatkozva az AFP francia hírügynökség kedden. A rajtaütésben három kalóz és egy katona megsérült, a több mint tíz tagú legénység azonban sértetlenül megúszta az esetet, mondta a tengeri kikötők minisztere.
Az Egyesült Arab Emirátusok hajója az északkelet-szomáliai Puntföld terület egy kikötőjébe igyekezett, mikor hétfőn kalózok fogták el a partoktól száz tengeri mérföldre.
Hétfőn két másik hajót is foglyul ejtettek. Az egyik egy spanyol halászhajó, amelynek 26 fős legénységét váltságdíj ellenében engednék szabadon. A spanyol hadiflotta egyik, a Vörös-tengeren hajózó fregattja már elindult a támadás helyszínére, tudta meg az AFP egy spanyol kormányforrástól. Ugyanazon a napon egy japán olajtankert is megtámadtak, de az elmenekült a kalózok elől.
Szomáliai kalózok a hónap elején egy francia luxusvitorlást foglaltak el, és túszul ejtették a harminc fős legénységet. A kalózok egy hét múlva engedték szabadon foglyaikat, 1,3 millió dollár, vagyis 328 millió forintnak megfelelő váltságdíj ellenében. Miután az üzletet nyélbe ütötték, a francia hadsereg katonái egy helikopterrel lecsaptak a kalózokra, és sikerült elfogniuk közülük hatot, akik egy párizsi bíróság előtt felelnek majd tettükért.
A több mint egy évtizede tartó polgárháború sújtotta Szomália partjainak közelében tavaly több mint két tucatnyi hajót raboltak el, és további 230-300 hajót támadtak meg kalózok. A tengerészeket arra figyelmeztetik, hogy tartsák távol magukat a veszélyesnek számító vizektől.