Kuba elismerné a melegek jogait
A Kubai Kommunista Párt tanulmányozza az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának elismerését és a nemi átalakító műtétek engedélyezését is, közölte Mariela Castro, a Kubai Szexuális Nevelési Központ (CENESEX) igazgatója, Raúl Castro ideiglenes kubai elnök lánya, a betegeskedő Fidel Castro elnök unokahúga.
A hatalomhoz közelálló Mariela Castro szerint a javasolt családjogi reform fontos kérdése a homoszexuálisok és a transzszexuálisok jogainak elismerése. Az általa vezetett intézet már 2006-ban indítványozta a parlamentnek a melegek és a transzneműek egyenjogúsítását, de egyelőre nem lehet tudni, hogy mikorra várható döntés az ügyben, közölte az igazgatónő az EFE spanyol hírügynökséggel. Ő maga - mint mondta - azon fáradozik, hogy ez minél előbb megtörténjen.
Mariela Castro szerint a kubai homoszexuálisok számára nem az a fontos, hogy házasságnak nevezzék köteléküket, hanem az, hogy megkapják mindazokat a jogokat, amelyeket a házastársak is élveznek és megszűnjön társadalmi megbélyegzettségük.
Szerinte a kubai melegeket nem érdekli az örökbefogadás kérdése sem, már csak azért sem, mert Kubában nagyon kevés az örökbefogadható gyermekek, és azok a meleg férfiak vagy nők, akik gyermeket akarnak, amúgy is megtalálják a módját, hogy ezt elérjék.
A pszichológusnő emlékeztetett arra, hogy Kubában 1988-ban hajtották végre az első és mostanáig egyetlen átoperálást: egy férfit műtöttek át nővé. Nemiséggel foglalkozó kutatóintézetében 27 olyan embert azonosítottak, aki szeretné másneművé átoperáltatni magát.
A CENESEX-et 2000 óta irányító Mariela Castro a szexuális felszabadítás kubai élharcosának számít. Az EFE annak kapcsán kérdezte, hogy Madridban a napokban konferenciát tartottak a homoszexuálisok üldöztetéséről a kommunista Kubában. A karibi szigetországban egyébként már régóta tartja magát az a szóbeszéd, hogy Fidel Castro öccse - Raúl, a jelenlegi ideiglenes államfő - is meleg.