Bush Kubában tartaná a kubaiakat

2006.08.04. 14:18
Az Egyesült Államok elnöke szerint nem a menekülés a megoldás a kubaiak számára, hanem az, ha a demokráciáért helyben munkálkodnak. George Bush először értékelte a hatalomátadás után Havannában kialakult helyzetet.

Miközben a kubai forradalmi védelmi bizottságok éppen a külső agresszió elleni folyamatos védekezésre szólították fel a lakosságot, üzent nekik George Bush is.

Demokratizáljanak otthon!

Az amerikai elnök csütörtökön nyilatkozatban kérte a kubaiakat, hogy a demokratikus nyitás érdekében munkálkodjanak, de a hét elején történt átmeneti hatalomátadás után maradjanak a szigeten, ahelyett, hogy az Egyesült Államokba menekülnének. Bush azóta, hogy kitudódott Fidel Castro kubai párt- és állami vezető súlyos betegsége, most először tett hivatalosan említést a kubai helyzetről.

A hírszerzés is tájékozódik

Nyilatkozatában kilátásba helyezte, hogy azok a kubaiak, akik a demokráciát áhítják, Washington teljes és feltétel nélküli támogatására számíthatnak. Az elnök elmondta: az amerikai vezetés szoros figyelemmel követi a kubai eseményeket, és az Egyesült Államok segíteni fogja azokat az erőfeszítéseket, amelyek egy demokrácia kialakítása mellett elkötelezett kormányt igyekeznek megteremteni. Korábban Sean McCormack amerikai külügyminisztériumi szóvivő ugyancsak azt javasolta a kubaiaknak, hogy ne hagyják el a szigetországot, és ott tevékenykedjenek a kedvező változásokért.


Névtelenül nyilatkozó amerikai hírszerzési illetékesek azt közölték Washingtonban, hogy a Fehér Ház arról kért elemzést az amerikai hírszerző szervektől, milyen politikai fejlemények várhatók, ha Fidel Castro meghalna. Főként arra kíváncsi a Fehér Ház, hogy Raúl Castro képes lehet-e megtartani a hatalmat.

Kína kitart

A Bush-nyilatkozat megjelenése után néhány órával a kínai külügyminisztérium azonnal óva intett a kubai belügyekbe való beavatkozástól. "Kuba ügyeiről a kubai népnek kell döntenie" - olvasható a minisztérium nyilatkozatában, amelyet internetes honlapján tett közzé. Hu Csin-tao kínai elnök gyors felgyógyulást kívánt Fidel Castro kubai vezetőnek, akin a hét elején bélműtétet hajtottak végre.

Heten raul mellett

Castro ugyan hivatalosan öccsét, Rault nevezte meg a hatalom ideiglenes birtokosának, az El País pénteki híre szerint egy hétfős testület irányítja Kubát. A balközép spanyol lap havannai jelentése szerint Raúl Castro védelmi miniszter a testület irányítója, a tagok pedig a Kubai Kommunista Párt központi bizottságából kerültek ki. Benne van Felipe Perez Roque külügyminiszter, valamint Carlos Lage, akit a gazdasági nyitás apostolaként tartanak számon Nyugaton. A testület további négy tagját - Ramon Machado Venturát, José Ramon Balaguert, Esteban Lazót és Francisco Soberont - viszont az "ortodox" kommunisták közé szokták sorolni nyugati elemzők. Soberon - a kubai központi bank elnöke - kitartóan kardoskodik a központi gazdaságirányítás teljes visszaállítása mellett.


Jose Ramon Balaguer, Francisco Soberon és Carlos Lage

Hét eleji műtétje után Fidel Castro kikerült az intenzív osztályról - mondta a kubai vezető Miamiben élő húga, Juanita Castro egy helyi tévéállomásnak, havannai forrásokból származó értesülésére hivatkozva. Ilyen értelmű hivatalos bejelentés azonban nem hangzott el a kubai fővárosban.