Nyilvánosságra hozták Kurt Waldheim búcsúlevelét
A pénteken nyilvánosságra hozott levélben Waldheim mélységes sajnálatának ad hangot amiatt, hogy "a szörnyű vádak külső nyomása alatt" túl későn foglalt "átfogóan és egyértelműen" állást a nemzetiszocialista bűnök ellen.
Ennek oka szerinte nem valamilyen kétértelmű magatartás vagy politikai számítás volt, hanem a meglepődöttség, a megbántottság, valamint a vádak tartalma és terjedelme miatt érzett ijedelem.
A volt osztrák elnök és ENSZ-főtitkár elismerte, hogy maga is követett el hibákat, de ezek, mint írta, "nem egy gonosztevő rezsimmel együtt menetelő, és végképp nem egy azzal együttműködő" ember tettei voltak.
Visszatekintve hibáinak okait Waldheim a történelmi események túlságosan késői feldolgozásában látja, valamint abban, hogy a nemzetközi politikában vállalt szerepe miatt évtizedekig elszakadt Ausztriától és Európától.
Waldheim búcsúlevelében a történelem közös értelmezését sürgette: "Minden eddiginél mélyebben meg vagyok győződve arról, hogy mindannak, amit mi osztrákok létrehoztunk avégből, hogy továbbadjuk a következő nemzedékeknek, csak abban az esetben van esélye a továbbélésre, ha a történelem közös értelmezésében is meg tudunk állapodni".
Waldheim múltja nagyon sok vitát kavart: egyetemistaként részt vett a náci diákszövetségben, és neve állítólag szerepelt az SS lovassági egységeinek tagnévsorában is. A Reiter-SS-ben való részvételt azonban Waldheim tagadta.
Az elhunyt politikust június 23-án temetik el. Temetése "állami" lesz ugyan, de koporsóját nem helyezik el nyilvános ravatalra. Utóbbi aktus csak hivatalban elhunyt állam- és kormányfőknek, valamint parlamenti elnököknek jár Ausztriában.