Újabb szupertitkos laptop tűnt el
További Külföld cikkek
-
Történelmi tűzvész Horvátországban, Orbán Anitáék menekítik haza a magyar családokat - Észak-Korea nyílt fenyegetést küldött, háborús főpróbának tartják az amerikai akciót
- Özönvíz csapott le Tokióra: négyen meghaltak, és több ezer ember ragadt egy repülőtéren
- „Perceken múlott az életünk” – magyar családok menekültek az éjszaka közepén Horvátországból
- Új katonai szuperhatalom született, amely átrendezi a világ erőtérképét
|
| Szigorúbban titkos |
Az Internatioal Herald-nak nyilatkozó, meg nem nevezett amerikai külügyi hivatalnok szerint az eset igen kínos, hiszen az utóbbi években nem először fordul elő, hogy a Madeleine Albright asszony vezette minisztériumból titkos anyagok tűnnek el.
1998-ban történt például, hogy egy ember besétált az épületbe, benyitott az egyik vezető beosztású hivatalnok szobájába (hat ajtó távolságban a külügyminiszter irodájától), majd az ott dolgozó titkárnők szeme láttára kiszolgálta magát a titkos iratokat tartalmazó szekrényből és távozott. A halvérű tolvajt azóta is hiába keresik.
A biztonsági vezetés szerint mindezek ellenére jó védelmi rendszere van az amerikai külügyminisztériumnak. Azok a dolgozók hibáztathatók a történtekért, akik nem tartják be az előirt biztonsági szabályokat.
|
| |
|