Lukasenkót kitiltották az EU területéről
További Külföld cikkek
- Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt
- Bejelentette lemondását a dél-koreai közlekedési miniszter a Jeju Air katasztrófája miatt
- Újból letartóztatási parancsot adtak ki a dél-koreai elnök ellen
- Két holttestet találtak egy repülőgép futóművében az Egyesült Államokban
- Változások jönnek a McDonald’snál, mégsem annyira fontos a sokszínűség
Az Európai Unió története során első ízben hozott olyan döntést, hogy kitiltja területéről egy szomszédos, európai ország államfőjét. Az EU-tagállamok külügyminisztereinek hétfői luxemburgi tanácskozásán elfogadott vízumkiadási (s ezzel beutazási) tilalom Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnökre, s a rendszer 30 tisztségviselőjére vonatkozik.
Az Európai Unió ezzel a lépéssel a márciusi fehéroroszországi elnökválasztáson elkövetett csalások, a demokratikus jogok semmibe vétele miatt tiltakozik. A Fehéroroszországot 1994 óta vaskézzel irányító Alekszandr Lukasenkót Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter "Európa utolsó diktátorának nevezte.
Egy csatornát meghagytak
Lukasenkót március 19-én hivatalosan a szavazatok 83 százalékával választották meg harmadszor is a volt szovjetköztársaság államfőjévé. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői szerint a választás nem felelt meg a demokratikus normáknak. A politikust a múlt szombaton a külvilág tiltakozásával mit sem törődve be is iktatták hivatalába.
Az EU a választási csalások és az emberi jogok megsértése miatt már korábban is hozott egy vízumtilalmi listát fehérorosz tisztségviselők ellen, azon azonban még csak hat név szerepelt. A mostani, kibővített névsoron például már ott van az elnöki adminisztráció vezetője, az oktatási, a tájékoztatási és az igazságügyi miniszter, a parlament alsó házának elnöke, a parlamenti két külügyi bizottságának vezetői, bírák, ügyészek, választási tisztségviselők.
A külügyminiszter ugyanakkor kaphat vízumot. Ezt EU-s források azzal magyarázzák, hogy Brüsszel szeretne megőrizni egy "csatornát", kapcsolatfelvételi lehetőséget a fehérorosz vezetéssel.
A fehérorosz ellenzék vezetője, Alekszandr Milinkevics jóval szigorúbb fellépést sürgetett, s állítólag több száz ember felvételét javasolta a listára. A külügyminiszteri tanácskozásról kiadott közlemény szerint az EU maga sem zár ki további szankciókat, illetve a lista bővítését. (A további szankciókon az értendő, hogy valószínűleg lépéseket tesznek az illetők külföldi vagyonának, bankbetétjeinek befagyasztására.)
Belarusz válaszlépések
A luxemburgban kiadott közlemény hangsúlyozza: ezek a lépések nem a fehérorosz lakosság ellen irányulnak, sőt, az EU szeretné támogatni az ottani civil társadalom erősödését. Az Európai Unió külföldi államfők közül eddig csak a zimbabwei és a burmai elnök ellen hozott hasonló vízumkiadási tilalmat.
"Fehéroroszország civilizálatlannak minősíti az Európai Unió és az Egyesült Államok álláspontját. A hasonló fellépések rövidlátóak és perspektívátlanok" - áll a fehérorosz külügyminisztérium internetes honlapján közzétett közleményben. A külügyminisztérium leszögezi: Fehéroroszország kénytelen meghozni a megfelelő válaszintézkedéseket. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően azok az azonos kategóriájú személyekre vonatkoznak.
A tárca szerint Unió és az Egyesült Államok nem változtathatja meg a fehérorosz nép döntését. "A fehérorosz állampolgárok abszolút az Európai többsége Alekszandr Lukasenkót választotta meg elnökévé. A mai döntés megmutatta, hogy Washington és Brüsszel nem képes tisztelettel fogadni egy független nemzet világosan kifejezett akaratát" - áll a közleményben.