Az al-Kaida robbantott Ammanban

2005.11.10. 17:38
A jordán hatóságok szerint az iraki lefejezős terroristák, a jordán Zarkavi vezette iraki al-Kaida felelős az ammani robbantásokért. A szervezet vállalta az akciót. Mindhárom célpontot civilek látogatták, a legtöbb áldozat jordániai arab.

Egyre valószínűbb, hogy öngyilkos merénylők követték el a szerda esti ammani összehangolt merényletsorozatot. A terroristák három, nyugatiak látogatta szállodánál robbantottak, a támadásokban a CNN szerint legalább 67-en, más források szerint 57-en életüket vesztették, százötvenen megsebesültek.

Az iraki al-Kaida vállalta a szerda esti, 57 halálos áldozattal járó ammáni merényletek elkövetését. A jordán hatóságok korábban ugyancsak az al-Kaida Abu Muszab az-Zarkavi vezette szárnyára gyanakodtak.

Zarkavi szervezete eddig Irakban tevékenykedett, leginkább lefejezéseikről ismertek, de az elmúlt egy évben számtalan öngyilkos merényletet is elkövettek Irakban.


Tekintse meg képeinket!

A szélsőséges iszlámisták honlapján közzétett közleményében magára vállalta az akciót. "Hosszas tanulmányozás után választottuk ki célpontjainkat. Olyan szállodákat választottunk, ahol Jordánia zsarnoka a vallás ellenségeit, a kereszteseket és a zsidókat látja vendégül" - áll a szervezet közleményében. A november 9-i támadást támadást az amerikai bulvársajtó máris 11/9-ként emlegeti, ami rimmel az al-Kaida legjelentősebb akciójára, a 9/11-esként jelölt szeptember 11-i merényletekre. A számmisztika hívei arra is emlékezhetnek, hogy a szintén bizonyosan al-Kaidához köthető 2004-es madridi merénylet március 11-én (3/11) követték el.

A merényleteket egy órán belül követték el este kilenc és tíz óra között az egymástól pár száz méterre fekvő Radisson, Grand Hyatt és Days Inn szállóknál. A Radissonban, ahol az első robbantás volt, a merénylet idején egy esküvői fogadás zajlott kétszázötven vendéggel. Az első jelentések szerint itt egy plafonba rejtett pokolgép robbant, a rendőrségi nyomozás legújabb adatai alapján azonban már bombaövet viselő öngyilkos merénylőre gyanakszanak, írja a CNN.

A Grand Hyattet is bombaöves merénylő támadta, a Days Inn szálodába valószínűleg egy bombával megpakolt autó hajtott.

A legtöbb áldozatot a Radissonnál elkövetett merénylet követelte. A támadó pont akkor robbantott, amikor a vőlegény és a menyasszony belépett a bálterembe. Asraf Kalid, a vőlegény legalább tíz rokonát, köztük édesapját vesztette el a merényletben. Mint a CNN-nek mondta, a fogadáson egyetlen nyugati vendég sem volt. "Ennek nincs köze az iszlámhoz, ez egy terrortámadás a fővárosunk ellen" - nyilatkozta.

A jordán hatóságok szerint az eddig példa nélküli merényletekről nem érkezett előzetes figyelmeztetés. Mint mondták, a szállodákban állami alkalmazottak nem voltak, így a támadás célja csakis a zavarkeltés lehetett.