![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
![](http://www.index.hu/oroszkepek3/ht_kh.jpg)
A Kurszk atom-tengeralattjáró kiemelésére vonatkozó tervet két hét múlva vizsgálják meg, - közölte szombaton tartott sajtótájékoztatóján az újságírókkal Ilja Klebanov, a kormánybizottság vezetője. Az erre vonatkozó javaslatok kidolgozását a legnagyobb oroszországi tervezőirodák kapták feladatul. Klebanov szerint a művelet rendkívül bonyolult és ehhez - önmagában véve - egyetlen országban sincsenek meg a szükséges emelő eszközök. Éppen ezért valószínű, hogy Oroszország több más országgal fog együttműködni. Konkrét országokat a miniszterelnök-helyettes nem nevezett meg. A sajtótájékoztatón jelen levő Mihail Mocak altengernagy, az Északi Flotta törzsfőnöke közölte, hogy az Északi Flottánál már folynak az előkészületek arra, hogy hat ponton segítségével a tengeralattjáró orr-részét a tengerfenéktől elszakítsák. Azonban ezek mennyisége és emelőereje nem lesz elegendő a teljes kiemeléshez. A kidolgozás alatt levő tervben, éppen ezért, azt akarják elérni, hogy a megemelt tengeralattjárót sekélyebb vízre vontassák, és majd ott hajtsák végre a felszínre emelést.