Nyilatkozatháború Temelín körül

2000.08.31. 16:46
Továbbra sem csillapodnak a kedélyek Prágában, illetve Bécsben az osztrák kormányfő Temelínnel kapcsolatos kijelentése kapcsán. Az atomerőművet, amelyet hamarosan üzembe helyeznek, védelmébe vette Václav Havel cseh államfő is, aki eddig aggályait fejezte ki a beruházással kapcsolatban. Kollégájával folyatott telefonbeszélgetése során Klestil osztrák elnök ,,országa polgárainak jogos aggodalmait" kívánta kifejezésre juttatni. Politikai lépések után jogi következményei is lehetnek a beruházásnak: a felső-ausztriai energiavállalat keresetet nyújt be az Uniónál a cseh CEZ konszern ellen.

Izgatottságot és ingerültséget váltott ki Prágában az osztrák kormány keddi határozata, miszerint Csehország EU-csatlakozását a temelíni erőmű európai normáknak megfelelő kialakításához köti. Wolfgang Schüssel osztrák kancellár kedden közölte, hogy az osztrák kormány mindaddig nem járul hozzá Csehország EU-csatlakozása ügyében az energiafejezet lezárásához, amíg az épülő atomerőművet nem vetették alá a szükséges biztonsági és környezetvédelmi vizsgálatoknak, és nem nyer bizonyítást, hogy az erőmű megfelel a nyugat-európai normáknak.

Havel eddig ellenezte, most védi Temelínt

Az osztrák kormányfő kijelentésére reagálva Václav Havel cseh államfő hangoztatta: nem kívánja összekapcsolni az EU-csatlakozás kérdését az atomerőmű ügyével. Szerinte nincsen olyan uniós előírás, amely megtiltaná Temelín megépítését. Havel eddig egyébként a beruházás ellenzőjeként lépett fel, mostani nyilatkozatai éppen ezért meglepőek.

Szerdán telefonon beszélt egymással a temelíni erőmű kérdéséről az osztrák és a cseh elnök. Thomas Klestil ,,országa polgárainak jogos aggodalmait" kívánta kifejezésre juttatni, míg Havel némi megértést tanúsított szavai hallatán. Klestil szerint Ausztriának joga van ahhoz, hogy egy EU-csatlakozásra váró országban épülő erőművel kapcsolatban megkövetelje azon előírások betartását, amelyek a közösség tagjaira vonatkoznak.

Klaus élesen bírál

Szokatlanul éles hangnem nyilatkozott a bécsi fejleményekről Václav Klaus képviselőházi elnök, korábbi kormányfő, aki botrányosnak minősítette Schüssel kijelentését. ,,Ha Ausztria eddig felháborodott azon, hogy az Európai Unió hogyan kezeli őt, akkor most én botránkozom meg Bécs lépésein" - hangoztatta véleményét Klaus, aki eddig az Ausztriát védelmező kevés külföldi politikusok egyike volt. Bécs ne próbálkozzon a jövőben hasonló dolgokkal - követelte ki Klaus.

A temelíni erőmű befejezetlen vezérlőterme
A prágai atombiztonsági hivatal vezetője ,,gyakorlatilag teljesíthetetlennek" nevezte a temelíni erőművel kapcsolatos bécsi elvárásokat. Vratislav Fajman szerint az Ausztria által említett ,,európai szabvány" nem létezik, mivel minden tagállam önállóan szabályozza az atomerőművek létesítését. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy Temelínt német szakértők vizsgálják meg, mivel a németországi előírások néhány pontban eltérnek a cseh szabályoktól. Közvetve kifejtette azt is, hogy amennyiben Prága pozitívan reagálna a bécsi követelésekre, az Temelín végét jelentené.

Józan hangok a prágai külügyből

A prágai külügy vezetői sokkal higgadtabb hangot ütöttek meg a temelíni erőmű kapcsán kitört vitában, mint a többi nyilatkozó cseh politikus. Jan Kavan külügyminisztert nem nyugtalanítják az atomerőművel kapcsolatos osztrák kifogások, és nem lát problémát a beruházással kapcsolatos elvárások teljesítése és az EU-csatlakozás összekapcsolása között sem. ,,Ebben az esetben Temelín teljesítené az Uniós előírásokat; ha ez nem történne meg, Prága elhalasztaná az erőmű üzembe helyezését" - jelentette ki a cseh diplomácia vezetője.

Kompromisszumkészséget mutatott Kavan helyettese is, a Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszterrel találkozó Pavel Telicka is. Alpbachi megbeszélésükön kijelentette, hogy a két ország biztonsági szakembereinek találkozóját szorgalmazza.

Jogi lépések és határblokád

A politikai lépések mellett jogi fejlemények is várhatók a Temelín-vitában. A felső-ausztriai tartományi energiavállalat keresetet nyújt be az Európai Unió Dömpingellenes Bizottságánál a temelíni erőmű üzemeltetője, a CEZ cseh konszern ellen. Az osztrák fél gyanúja szerint ugyanis az üzembe helyezést követően Temelín olcsó elektromos árammal árasztja majd el Nyugat-Európát.

Felső-Ausztriában már megkezdődtek az előkészületek a cseh-német-osztrák hármas határ teljes lezárására. A jövő szombatra tervezett csendes tiltakozó akció egy perccel 12 előtt kezdődik és délután ötig tart majd. Három határátkelőt zárnak le traktorokkal, lakókocsikkal és emberekből alkotott ,,élő fallal".

Haider: ,,a bővítési biztos én vagyok"

Jörg Haider, Karintia kormányzója
A temelíni erőmű kapcsán keletkezett vitában - meglehetősen sajátos és bizonyosan nagy visszhangot kiváltó - véleményt mondott csütörtökön Jörg Haider, Karintia kormányzója. A szabadságpárti politikus leszögezte, hogy számára Csehország csatlakozása az Unióhoz nem jöhet szóba, amennyiben beindítják az erőművet. ,,A keleti bővítés terén egyetlen olyan lépés sem fog történni, amellyel nem értek egyet. A bővítési biztos én vagyok" - jelentette ki Haider. A Szabadságpárti politikus szerint semmi szükség arra, hogy pártja koalíciós partnere, a Néppárt Eduard Busek személyében bővítési kormánybiztost tartson el. Haider és pártja napok óta hevesen támadja Buseket, aki ugyancsak a bővítés kérdése és temelíni erőmű összekötése ellen foglalt állást.