Lebukott egy prostituálttal a New York-i kormányzó

2008.03.10. 22:53
4300 dollárt fizetett a New York-i kormányzó egy prostituáltnak szolgálataiért, azonban a rendelésről hangfelvétel készült, így Eliot Spitzer lebukott. Feleségével az oldalán jelentette be az esetet, többen lemondásra szólították fel. A rendőrség egy 50 fő prostituálthálózat ügyében nyomoz.

New York kormányzója, Eliot Spitzer prostituáltat rendelt egy washingtoni hotelbe, írja a New York Times. A beszélgetésről hangfelvétel készült, és egy az ügyben meghallgatott tanú a kormányzót azonosította kilences ügyfélként.

A demokrata politikus hétfőn bocsánatot kért viselkedéséért ugyanakkor kijelentette, hogy ez magánügy. A kormányzó mellett ott állt a felesége a nyilvános bocsánatkérés alatt. „Csalódást okoztam a családomnak, és nem tudtam megfelelni a magammal szemben támasztott elvárásoknak. Időt kell szentelnem annak, hogy visszaszerezzem a családom bizalmát” – nyilatkozta az AP-nek.

A demokrata kormányzó kampányában azt ígérte, hogy erkölcsi reformokat vezet be hivatali ideje alatt.

A kilences ügyfél a bírósági papírok szerint február 13-ára rendelte a prostituáltat, akit Kristennek hívtak. Spitzer aznap Washingtonba utazott, állítja egy ember, aki tudott a kormányzó útiterveiről. A kilences ügyfél egy meg nem nevezett szálloda 871-es szobájába hívta a prostituáltat. A kormányzó a Mayflower hotelben, de nem a 871-esben szállt meg.

Az AP szerint a prostituált szolgálataiért Spitzer 4300 dollárt (csaknem 750 ezer forint) fizetett. A kormányzó ellen nem indult nyomozás, de többen lemondásra szólították fel.

A prostituáltak ügyében több hónapja indult nyomozás, a gyanú szerint az 50 fős hálózat kifejezetten gazdag emberekkel létesített kapcsolatot, a szálak New York mellett Los Angelesbe, Miamiba, Londonba és Párizsba vezetnek. Múlt héten már letartóztattak négy férfit, akik ugyanannak a klubnak a tagjai, írja az AP.

Spitzer korábban államügyészként azzal szerzett magának nevet, hogy a Wall Street-i bűnözők ellen lépett fel. Jogászként legalább két prostitúciós hálózat felszámolásában is részt vett.