Haza szállingóznak az iraki menekültek
További Külföld cikkek
- Bild: már legalább 4 halottja és 164 sebesültje van a magdeburgi támadásnak
- Vámokat vetne ki az Európai Unióra Donald Trump
- Donald Trump óriási boszorkányüldözést tervez a sajtóban
- Matteo Salvini: „Felmentettek a bíróságon, mert megállítottam a tömeges migrációt és védtem országomat”
- Az orosz turisták paradicsoma fellázadt Moszkva ellen
Az erőszak elől külföldre menekülők közül ezrek érkeznek haza Irakba, írja a Guardian. Az iraki kormány nyilvánosságra hozott adatai alapján októberben 46 ezren tértek vissza bagdadi otthonaikba, és a vezetés reményei szerint hamarosan megfordulhat az a kivándorlási hullám, amelynek keretében 4,2 millióan hagyták el az országot a háború 2003-as kitörése óta.
Az iraki migrációs miniszter Abdul Szamad szultán a héten elmondta, hogy naponta 1600-an térnek vissza otthonaikba. Az UNHCR, a menekültügyi világszervezet ugyan nem tudta biztosan megerősíteni az információkat, de ők is bizakodnak. "Az irakiak most először gondolkoznak azon, hogy hazatérjenek, ami néhány hónapja még elképzelhetetlennek látszott" - mondta a szervezet szóvivője Genfben.
Bagdad szerint a közzétett adatok is alátámasztják, hogy sikeres a szektariánus erőszak felszámolását célzó amerikai-iraki közös stratégia. A hét elején már beszámoltunk a New York Times felméréséről, amiből szintén az derült ki, hogy Bagdad - részben a 30 ezres amerikai erősítésnek köszönhetően - sokkal biztonságosabb lett az elmúlt hetekben.
"Talán van egy halvány remény, mivel néhány terület biztonságosabbnak tűnik, mint korábban. Majd meglátjuk, mi lesz. Azt akarjuk, hogy az emberek hazamehessenek és biztonságban élhessenek, hogy ne kelljen bosszútól és üldöztetéstől tartaniuk" - kommentálta a helyzetet az UNHCR szóvivője.
Nincs pénz Szíriára
Iraki tisztviselők szerint a legtöbben Szíriából érkeznek haza, ahova a becslések szerint korábban csaknem másfél millióan menekültek. A menekültügyi szervezet felmérése alapján azonban nem a biztonság a legfontosabb érv a hazatérés mellett: a menekültek 46%-a azért választotta a visszatérést, mert nem tudta tovább megfizetni a külföldön tartózkodás költségeit, 25%-uknak lejárt a vízuma, és csak 14%-uk hivatkozott arra, hogy biztonságosabb lett a helyzet Irakban.
Az elmúlt négy évben annyian érkeztek, hogy Damaszkusz egyes kerületeiben többségbe kerültek az irakiak, egy fővároshoz közeli kisvárosban pedig állítólag már annyi menekült van, hogy egy külföldi tudósító már Irakban érezheti magát. Szíriának komoly pénzügyi megterhelést jelentettek a nem várt látogatók, éppen ezért október óta már csak vízummal engedik be az országba az iraki menekülteket.
Az iraki kormány a héten 15 millió dollár (kb. 2,8 milliárd forint) segítséget ajánlott fel Damaszkusznak a helyzet rendezésére, emellett az iraki vezetés külön kampányt indított a menekültek hazacsábításáért, ennek keretében az iraki nagykövetség például a vállalkozó kedvűeknek állítólag kifizeti a haza utat.