Judit
2 °C
7 °C

Több tízezren tűntettek Prodi ellen

2007.10.13. 23:56
Adócsökkentést követeltek a jobboldalt támogató tüntetők Rómában, akik közül többen a Mussolini-korszak idején bevezetett fasiszta köszönéssel üdvözölték egymást. A tüntetés szervezői szerint több mint négyszázezren voltak.

Több tízezren tüntettek szombaton Rómában a szélsőjobboldalhoz sorolt Nemzeti Szövetség (AN) szervezésében Romano Prodi balközép kormányának politikája ellen, nagyobb biztonságot és kevesebb adót követelve.

A tömeg három menetben vonult nagyfokú rendőri készültség mellett a Colosseumhoz, ahol az AN vezetője, Gianfranco Fini, Silvio Berlusconi egykori kormányának miniszterelnök-helyettese szólt a tömeghez, és úgy vélte eljött a jobboldali erők ideje, amelyeknek már nem kell sok, hogy visszatérjenek a kormányba. "Mától kezdve meg kell kezdenünk a jövő építését, és bele kell fognunk abba a politikai szezonba, amelyben a jobboldal, népünk és értékrendszerünk lesz a központi elem, és válik a politikai csatározás főszereplője" - hangoztatta a szónok.

Fini beszéde előtt felcsendült az olasz nemzeti himnusz, amely elhangzása alatt több tucatnyi tüntető "római köszöntésre", vagyis a Mussolini-korszak idején bevezetett fasiszta tisztelgésre lendítette jobb karját. A megmozduláson több prominens jobboldali személyiség, köztük Alessandra Mussolini, a néhai diktátor unokája is részt vett.

Ignazio La Russa, az AN parlamenti frakciójának a vezetője kijelentette: a kormány már a betegség végső fázisában van, és teljesen elvesztette a kapcsolatot az élettel.

A tüntetők a párt óriástranszparenseivel, Prodit ábrázoló bábukkal és egy 3 méter hosszú mortadellával, olasz felvágottal (a jobboldal, Prodi ellenfelei ezt a gúnynevet adták a kormányfőnek) vonultak fel, több tüntető trikóján "Prodi, menj haza" felirat volt olvasható.

A párt egyik vezetője szerint a tüntetésre 400 ezren gyűltek össze, a rendőrség nem közölt adatokat a résztvevők számáról.

Az erősebbik olasz jobboldali párt, a Berlusconi vezette Forza Italia december 2-ra tervez nagyszabású kormányellenes tüntetést.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?