Élnek az Irakban elrabolt román újságírók

2005.05.02. 16:23
Biztosan tudom, hogy a román túszok élnek, jelentette be Traian Basescu román államfő hétfőn Konstancában. Múlt szerdán járt le az iraki emberrablók ultimátuma; azt követelték, hogy a három tévés (köztük egy nő) életéért cserébe Románia vonja ki katonáit Irakból. A Basescu vezetésével összeült válságstáb a múlt héten Szűz Máriára hivatkozva arra kérte a túszejtőket, legalább női foglyukat eresszék szabadon.

Továbbra is életben vannak az Irakban elrabolt román újságírók, jelentette be hétfőn Konstancában Traian Basescu. A román államfő megígérte, hogy mindent megtesz a túszok épségben való hazatéréséért.

Több napig tartó csend után ez az első hír, amit a túszokról hallani lehetett Romániában. Nemcsak a politikusok és a foglyok hozzátartozói, de az egész társadalom aggodalommal figyelte, miként alakul ez az immár több mint egy hónapja tartó túszdráma.

Utoljára április 26-án volt hír az elraboltakról. Késő este az al-Dzsazíra műholdas televíziótól átvett képeken látszottak az elrabolt újságírók. Sorin Miscoci narancsszínű kezeslábasban volt látható, a másik kettő, Marie-Jeanne Ion és Ovidiu Ohanesian utcai ruhát viselt. Mindannyian megviseltek voltak, az operatőr sírni látszott.

Újabb 24 óra, aztán csend

Az emberrablók akkor 24 órás halasztást adtak a román kormánynak követeléseik teljesítésére, az eredeti határidő aznap délután járt le. A terroristák túszaik kivégzését helyezték kilátásba, ha Románia nem vonja ki Irakból 863 katonáját.

Román kormányzati politikusok már korábban értésre adták, hogy nem hajlandók engedni a követelésnek. Kérték viszont a túszejtőket, hogy hosszabbítsák meg ismét a határidőt a tárgyalások folytatása érdekében. Attól a pillanattól kezdve a nyilvánosság semmit sem tudott arról, hogy a háttérben folyik-e egyáltalán valamilyen tárgyalás.

A Koránban szereplő Szűz Máriára hivatkoztak

A múlt hét vége felé a Traian Basescu államfő vezetésével összeült Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) azt kérte az emberrablóktól, hogy a három túsz közül "humanitárius és vallási okokból" engedjék szabadon Marie-Jeanne Ion riportert. Az volt az érv, hogy ő nő, márpedig a román nép elutasítja a nőkkel szembeni hasonló bánásmódot. Bukarest vallási szempontokra, azaz a Koránban ugyancsak szereplő Szűz Máriára is hivatkozott az emberrablókhoz eljuttatott üzenetben.

Ilyen előzmények után az ortodox húsvét hétfőjén Basescu bejelentette a nyilvánosság előtt: biztosan tudja, hogy az elraboltak továbbra is életben vannak. Ígéretet tett arra, hogy a román hatóságok mindent elkövetnek a foglyok épségben való hazatéréséért.

Tüntettek értük

Romániában múlt kedden százak vonultak fel, követelve az elrabolt újságírók szabadon engedését, a csapatok kivonását. Hétfőn újságírók tartottak néma tüntetést Bukarestben társaik kiszabadításáért, adta hírül az Rtl Klub Híradója. A román köztársasági elnök az Rtl Klub információi szerint úgy reagált a történtekre, hogy "dolgoznak rajta", de az emberrablók követeléseiről nem ejtett szót.